Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Hihetetlen, több tonna vizet zúdított egy szálloda vendégeire egy repülő Görögországban

Vágólapra másolva!
Kellemetlen meglepetésben volt részük egy görög szálloda vendégeinek a Halkidikí félszigeten, amikor egy gyakorlatozó tűzoltórepülő véletlenül felettük engedett ki több tonnányi vizet - jelentette szerdán a Szkai görög televízió.
Vágólapra másolva!

A keddi incidensről készült felvételen látható, hogy a gép a vizet a part mentén, a hotel felett engedi ki a napozó, fürdőző vagy éppen a bárban ülő vendégekre, ahelyett, hogy ezt néhány méterrel arrébb, a tenger felett tette volna.

Az emberek pánikba estek, keletkeztek károk is, de szerencsére senki sem sérült meg

 - mondta az érintett szálloda vezetője a tévécsatornának.

A videó itt tekinthető meg!

Az incidens napján tűzoltórepülőgépekkel tartottak gyakorlatot a térségben, a géppárok először vizet vettek fel a tengerből, majd azt ki is engedték a tenger felett. A malőr az utolsó géppár egyikével történt. A görög sajtó szerint ilyesmi még sosem fordult elő.

Wildfire in Greece
Tűzoltó repülőgép Görögországban - Illusztráció - Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2021 Anadolu Agency

Az Origo beszámolt róla tavaly júliusban, hogy lezuhant és felrobbant a görög erdőtüzet oltó repülőgép. Az Athénhoz közeli Evia szigetén, Karystos városa felett történt a baleset, amikor egy repülő egyszer csak eltűnt az égről. 

Görögországban gyakran vannak erdőtüzek, már idén is adtak ki riasztást erdőtüzek miatt. Tavaly az Origo több cikkben is beszámolt arról, hogy emberek ezrei kényszerültek menekülni a görögországi Rodosz szigetén pusztító tüzek elől. Görögország több részén ismét magas riadókészültség van érvényben, mivel a szélsőséges hőmérséklet és az erős szél újabb pusztító erdőtüzekkel fenyeget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről