Sikoltozó, meztelen őrült férfi ölt meg egy nőt egy svájci parkban

Vágólapra másolva!
Megöltek egy nőt Svájcban. Sajtóinformációk szerint az elkövető egy sikoltozó meztelen férfi volt, aki több emberre is rátámadt egy parkban.
Vágólapra másolva!

A helyi jelentések szerint a nő éppen egy parkban futott, és nem sokkal 8 óra előtt támadták meg kedd este a mändedorfi Villa Alma parkban.

A járókelők riasztották a rendőröket, amikor a 19 éves férfi találomra elkezdte megtámadni az embereket. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a svájci nő a földön feküdt és haldoklott.

Az elkövetőt, aki szintén svájci volt, a park területén találták meg, és a rendőrség azonnal letartóztatta.

Helyszíni beszámolók szerint az elkövető "sikoltozott és teljesen meztelen" volt, mikor rátámadt a nőre.

Egy helyi lakos szerint az élettelen nő a Zürichi-tó partján a fűben feküdt, amikor felfedezték.

Tragikus módon azonban az azonnali újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe. A nőt egyelőre nem sikerült azonosítani a hatóságoknak.

A rendőrség szerint a feltételezett elkövető kedd este egy másik nőt is megsebesített, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrök még vizsgálják, hogy a fiatal férfi pontosan mivel is sebesítette meg az áldozatokat a keddi támadásokban, de egyelőre nem közöltek egyéb részleteket az elkövetőről - írja a Daily Mail.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!