Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nílusi krokodilt lopott három bátor tolvaj

Kisbéka
Vágólapra másolva!
Világszerte megfigyelhető az a tendencia, hogy a háziállatokat kvázi családtagként kezelik. Sokszor a család vezetéknevét is megkapják a kutyák, vagy macskák a keresztnevük mellett. Pont ezért lehet fájó, ha egy kiskedvencet ellopnak. Vagy nem is olyan kicsit, ugyanis vannak olyan tolvajok, akik egy nílusi krokodilt loptak el.
Vágólapra másolva!

Több tudományos kutatás is bebizonyította már, hogy a háziállatok többféleképpen is jótékony hatással lehetnek a család életére. És itt most nem csak arra érdemes gondolni, hogy megérzik gazdáik rossz hangulatát, és segítenek őket felvidítani. Már filmek is felkapták a tényt, hogy a hozzájuk közel állók komolyabb betegségeit is képesek előre jelezni. A kedvencekkel együtt élő gyerekeknek magasabb az önbecsülésük és empátiájuk is, és a felelősségtudatuk is előbb kialakul. 

Orvosok diagnózisai alapján kimutatták, hogy a háziállatok tartása csökkenti a koszorúér-betegség kialakulásának kockázatát, csökkenti a stressz-szintet, növeli a fizikai aktivitást, ahogy a szív- és érrendszeri betegségek túlélési esélyeit is.

Mindezek alapján tehát nagyon is megéri - mind fizikailag, mind lelkileg - háziállatot beszerezni és tartani. És ha azokat valaki ellopja, a gazdájuk bármit megtenne, hogy visszakapja kedvencét.

Pont ezért mutatjuk mik voltak a közelmúlt legmegrázóbb állatlopásai. 

Kajla eltűnése kisebb tömeget mozgósított

Kétmillió forintot érő kutyát loptak el Budapesten, Kajla, keresőkutya, Kajlakutya, Kajlakeresőkutya
Kajla
Fotó: Facebook/Lakos György

Budapesten ma már szinte mindennaposnak számít a kutyák ellopása, ami gyakran fényes nappal, több ember szeme láttára történik meg. A tolvajok villámgyorsan elvágják az akár boltok elé kikötött ebek pórázát, és teljes nyugalomban viszik magukkal őket. A tettesek az esetek többségében nincsenek egyedül, társuk a megfigyelő szerepébe bújva jelzi, ha a lebukás veszélye fenyeget, és el kell pucolni a helyszínről. 

A közösségi médiában a leginkább emlékezetes eset Kajla története volt,

ezt a kutyát a gazdájától lopták el, aki a Facebook-on kért segítséget. Kajla nem mellesleg egy nagyon drága, mintegy kétmillió forint értékű, képzett vakvezető és kereső ír farkaskutya volt. Segítségével több gyereket és állatot is sikerült felkutatni. Gazdája a Széll Kálmán téri metrómegállóban kötötte ki, amikor egy hajléktalan ellopta. Könnyű volt az idegennek magával vinnie, hiszen Kajla nagyon barátságos, és még soha nem támadt rá senkire. Az ő története happy end-el ért véget, hiszen a Facebook posztra százak mozdultak meg, és indultak a keresésére. Két és fél órával később Lukács Anna kutyatréner talát rá a Móricz Zsigmond körtéren lévő aluljáróban. Egy férfi rejtegette a pokróca alatt, és azt állította, hogy már tíz éve nála van. Persze nem hittek neki, és eljárást indítottak ellene. 

Ipolyszögi cowboyok elfuserált lólopási esete

ló, lovak,
A kép csak illusztráció
Fotó: Photo by Luis ACOSTA / AFP / Photo by Luis ACOSTA / AFP

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság még 2023. május 1-én számolt be arról a meglehetősen vicces esetről, amikor a Nógrád vármegyei Ipolyszög településen két férfi kétszer is megpróbált ellopni egy lovat. A munka ünnepén a 21 éves férfi és a nála egy évvel idősebb társa 14 óra 15 perckor érkezett a település lovastanyájára kifejezetten lólopási szándékkal. 

Állítólag aznap nagyon unatkoztak és lovagolni szerettek volna,

méghozzá ingyen, erre kellett nekik egy ló. A tanyán a páros pechjére volt térfigyelő kamera, ami fel is vette, ahogy a két férfi a lovakkal kergetőzik, akik nem igazán álltak kötélnek, de végül sikerült nekik egy fekete színű vemhes, magyar félvér lovat leválasztaniuk a ménesből. A tolvajok az állat nyakába bála madzagot tettek kötőféknek, majd elvezették az Ipoly folyó irányába. A tanyától távolabb a fiatalabbik férfinek sikerült is egy rövid ideig lovagolnia rajta, majd amikor át akarta adni a lehetőséget a társának, a ló elszabadult, és visszavágtatott a tanyára. A két férfi azonban nem adta fel, és pár órával később ismét próbálkoztak, ugyanazon a tanyán. A korábbi módszert alkalmazva ismét elkötötték ugyanazt a lovat - ami egyébként kétmillió forintot ért -, de az ismét visszaszökött a keneljébe. Ekkor érkezett ingatlanához a tulajdonosa, aki már csak a távolban szaladó két alakot látta. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozói hamarosan el is fogták a két peches tolvajt. 

Nílusi krokodilt lopott három bátor tolvaj

nílusi, krokodil,
Nílusi krokodil
Fotó: Biosphoto via AFP/Roger de La Harpe / Biosphoto / Biosphoto via AFP/Roger de La Harpe / Biosphoto

Dél-Afrikában tartóztattak le három vakmerő férfit, akik egy 2,5 méter hosszú, mintegy 1300 dollárt érő nílusi krokodilt loptak el egy farmról az északnyugati tartományban. A 20 és 35 év közötti férfiak a Johannesburgtól mintegy 200 kilométerre nyugatra fekvő Hartbeesfontein térségében lévő krokodilfarmról kisteherautóval vitték magukkal az amúgy félelmetes állatot. A tettesek faágakkal próbálták meg elrejteni a krokodilt a kíváncsi szemek elöl. A ragadozóra egy elhagyatott farmházban talált rá egy rendőrökből és állatvédőkből álló csapat, és azt tapasztalták, hogy ki volt kötözve és nagyon kiszáradt. Hamarosan visszavitték a jogos tulajdonosához. Nem tudni, hogy miért lopták el a hatalmas állatot, de tény, hogy a krokodilok testrészei, például a bőr, a körmök és a fogak értékesek, és a férfiak talán azt tervezték, hogy megölik, majd eladják az egy testrészeit.

Oroszlánfarkú makákót loptak a lipcsei állatkertből

oroszlánfarkú, makákó,
Egy oroszlánfarkú makákó
Fotó: Biosphoto via AFP/Sylvain Cordier / Biosphoto / Biosphoto via AFP/Sylvain Cordier / Biosphoto

A Ruma nevű nőstény oroszlánfarkú makákót egy erőszakos éjszakai betörés során lopták el a ketrecéből - közölte a lipcsei állatkert szóvivője. A helyi rendőrség azonnal nyomozást indított.

"Nem tudjuk, milyen indíték áll a lopás mögött, de rendkívül aggódunk az állat jóléte miatt, amelynek megfelelő gondozása szakértelmet igényel" - állt az állatkert közleményében. 

Az eset 2024. március 30-án éjszaka történt, a rendkívül ritka állatot azóta is keresik.

Az oroszlánfarkú makákók az óvilági majomfajok közé tartoznak, és az indiai Nyugat-Ghats hegység nedves, örökzöld trópusi erdeiben őshonosak. Ezek az állatok nagyon értékesek, mert ma már csak néhány ezer példány maradt fenn belőlük, és a Nemzetközi Természetvédelmi Unió veszélyeztetettnek minősítette őket.

A makitolvaj után az FBI is nyomozott

Egy maki 
Fotó: unsplash

Az FBI honlapján is olvasható hír szerint még 2018-ban egy makákót lovasítottak meg a kaliforniai állatkertből. Amikor a Santa Ana-i állatkert munkatársai 2018 júliusában egy kora reggel felvették a munkát szokatlan - és nagyon aggasztó - látványban volt részük. 

Több állat szabadon kóborolt az állatkert területén, a szokásos területükön kívül.

Egy betolakodó reteszvágóval kinyitotta a ketreceket, és szabadon engedett egy csoport kapucinusmajmot és gyűrűsfarkú makit. A személyzet egy állat kivételével minden állatot megtalált. Isaac-nak, Észak-Amerika legidősebb gyűrűsfarkú makijának azonban hűlt helye volt. Őt rendkívül becsben tartották, hiszen a gyűrűsfarkú makik általában 20-25 évig élnek; Isaac pedig akkor már 32 éves volt. Végül még aznap előkerült, méghozzá egy műanyag tárolóedényben az egyik közeli szálloda előtt. 

Miután Isaac épségben visszatérhetett az állatkertbe, a kérdés továbbra is fennállt: ki vitte el?

A nyomozás a tettes után több hónapig is eltartott, ekkor egy ettől teljesen független eset kapcsán letartóztatták a 19 éves Aquinas Kasbar-t, aki azzal hencegett az óvadékügynökének, hogy ellopott egy makit az állatkertből. Farshid Hashempour nyomozó, a Santa Ana-i rendőrség nyomozója szerint, aki az FBI egyik munkacsoportjának tagjaként vizsgálta az ügyet, még egy videót is mutatott az óvadékügynöknek a telefonján, amelyen a makival látható. A nyomozók megtudták, hogy Kasbar azért tört be az állatkertbe, mert szeretett volna magának egy majmot háziállatként, de mindegyik elmenekült előle. Végül Isaac-ot vitte magával, aki valószínűleg már túl gyenge volt ahhoz, hogy ellent tudjon állni. Bár a bűncselekmény ártalmatlan tréfának tűnhet, egy veszélyeztetett állat ellopása, szövetségi bűncselekmény. És itt lépett a képbe az FBI. Mivel elsöprő bizonyítékok szóltak ellene, beleértve a mobiltelefonos videót, amelyen ő maga látható a makival, Kasbar bűnösnek vallotta magát a veszélyeztetett állatfaj ellopásában, és három hónapos börtönbüntetésre ítélték. 

Törpe selyemmajmokat loptak el egy ausztrál vadasparkból

törpe, selyemmajom,
Törpe selyemmajmok
Fotó: NurPhoto via AFP/Aman Rochman/NurPhoto / NurPhoto via AFP/Aman Rochman/NurPhoto

2016 novemberének végén 3 törpe selyemmajmot loptak el a Sydney-től délre fekvő Symbio vadasparkból. Habár a bébit és anyját megtalálták élve, a hímet nem. Ezek az állatok a világ legkisebb majomfajtájaként akár 5000 ausztrál dollárt is érhetnek a feketepiacon. A rendőrség közölte, hogy a négyhetes bébit akkor találták meg, amikor a Sydneytől délnyugatra fekvő Appinban megállítottak egy autót, amelyben két férfi ült. A nőstény selyemmajomra innen körülbelül 20 kilométerre innen, Campbelltown környékén bukkantak rá.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről