A spanyol rendőrség azt állítja, hogy megtalálták a negyediket Francis Bacon ír származású festő öt képe közül, amelyeket 2015-ben loptak el egy madridi lakásból
- számolt be róla az AP. Csütörtöki közleményük szerint az 1989-ben készült, egy férfi fejét ábrázoló festmény értéke mintegy két milliárd forint. Az alkotás két gyanúsított februári letartóztatását követően került elő. Az öt festmény egy gyűjtemény részét képezték, ami Bacon egyik közeli barátjának tulajdonában volt. Az illető 2015 júliusában jelentette a rendőrségnek a rablást.
A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás megkezdése óta 16 embert tartóztattak le, köztük azokat is, akik ellopták az alkotásokat.
Az ötödik festményt továbbra is keresik, olyan spanyol bűnözők után kutatnak, akik kelet-európai bűnbandákkal állnak kapcsolatban. Bacon gyakran látogatott Madridba, ahol a Prado Múzeum régi képeinek tanulmányozásával töltötte az időt. 1992-ben, 82 évesen halt meg a spanyol fővárosban.
Nemrég 10 milliárd forintért kelt el egy Bacon-portré New Yorkban.