Egy nő felgyújtotta a férje ruháit, miután az kikezdett a legjobb barátnőjével

Vágólapra másolva!
Egy nő felgyújtotta elhidegült férje ruháit, miután rájött, hogy a férfi kapcsolatba kezdett a legjobb barátnőjével és volt sógornőjével.
Vágólapra másolva!

Az ötvenéves Rhian Templeton felgyújtott egy halom öltönyt, inget, kabátot és edzőcipőt a házuk kertjében, amelyek a volt férjéhez tartoztak, majd küldött neki egy fotót is az akcióról.

A bíróságon elhangzott, hogy a gyújtogatás egyfajta bosszúhadjárat volt a vádlott részéről, miután tudomást szerzett az új kapcsolatról. A bíró közölte a vádlottal, hogy a ruhák elégetése a kertben ostobaság volt.

Jenny Yeo ügyész elmondta, hogy a ruhákat mindkét fél beleegyezésével a volt házastársi lakás garázsában tárolták, miután kapcsolatuk véget ért. 2021. május 31-én Templeton felfedezte, hogy exe új kapcsolatot kezdett egykori sógornőjével, akit az iskola óta ismert, és akit a legjobb barátjának tartott.

A bíróság meghallgatta, hogy a vádlott ruhákat és lábbeliket vitt ki a garázsból, majd a kertben felgyújtotta őket, és ezzel mintegy 900 font (400 ezer forint) értékű kárt okozott a volt férjének. 

A nő fényképet is készített a máglyáról, és elküldte azt elhidegült férjének. 

Rhian Templeton először tagadta, hogy szándékosan akart kárt okozni az exférjének - mondván, hogy csak azért akart megszabadulni a ruháktól, mert azok feleslegesen foglalták a helyet a garázsban, de az áprilisi tárgyalásán bűnösnek találták. 

Hilary Roberts, a Templeton ügyvédje elmondta, hogy a pár keserves és gyötrelmes váláson ment keresztül. 

Az ügyvéd azt mondta, hogy bár a gyújtogatás nagyon súlyos bűncselekmény, amelyért életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható, ebben az esetben azonban a hátsó kertben gyújtott máglyáról van szó, amely nem jelentett veszélyt más személyekre vagy vagyontárgyakra, így enyhébb büntetés kiszabását kérte a bíróságtól.

A vádlottat végül 12 hónap közmunkára kötelezték, valamint egy rehabilitációs tanfolyamon is részt kell vennie - írta a Mirror.

Nagy port kavart egy hasonló történet itthon is két éve: Horváth Gréta kiborult, amikor a férje, Meggyes Dávid közölte, hogy elhagyja: válaszul felgyújtotta a férfi ruháit. Miután felgyújtotta férje ruháit, Horváth Gréta nem várt tovább, beadta a válókeresetet.

Korábban arról is írtunk, hogy bizonyos márkák úgy próbálják megvédeni termékeiket a hamisítástól és a lopástól, valamint az alacsony árú értékesítéstől, hogy elégetik azokat. Környezetvédelmi aktivisták negatívan reagáltak a hírre, így a Burberry nevű luxusmárka 2018-ban bejelentette, hogy ezentúl nem égeti el azokat a termékeit, amelyeket nem sikerült értékesítenie.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!