Berényi József: Kívánom, hogy Magyarország soha ne essen át egy ilyen traumán

robertfico
Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyes állapotban szállítják kórházba Besztercebányán (Banská Bystrica), miután lőfegyveres támadás érte egy kihelyezett kormányülést követően a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én. Ficót több lövés érte a mellkasán és a gyomrán. A feltételezett tettest őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!
Az alapvető biztonságérzet is megkérdőjeleződött Szlovákia polgárai számára a Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen elkövetett merénylet miatt, ami fájdalmas trauma az egész ország számára – mondta el lapunknak Berényi József, a Magyar Szövetség európai parlamenti listavezetője. A politikus szerint ide vezetett az évek óta tartó és korántsem csak Szlovákiára jellemző gyűlöletkampány.
Vágólapra másolva!

Ez döbbenet. Hova jutottunk? Nem tudtam elképzelni, hogy Szlovákiában megtörténhet ilyen, hogy egy miniszterelnököt lelőnek fényes nappal az utcán

– adott hangot a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet okozta megdöbbenésének Berényi József.

Küzdenek Fico életéért

A Magyar Szövetség európai parlamenti listavezetője elmondta, hogy nemrég ért véget a miniszterelnök állapotáról szóló sajtótájékoztató, amelynek során konkrétan az hangzott el, hogy az orvosok küzdenek a miniszterelnök életéért, a műtét már három és fél órája tart, a merénylő cselekedete pedig politikai indíttatású volt.

Ide vezetett az a gyűlöletkampány, ami nemcsak Szlovákiában zajlik, hanem Európa- vagy akár világszintű

– emelte ki Berényi József. A magyar politikus szerint a Szlovákiában zajló gyűlöletkampány nem új keletű, nem a múlt havi elnökválasztás és a hamarosan sorra kerülő európai parlamenti választás kapcsán ütötte fel a fejét, már a Kuciak-gyilkosság óta romlik a közhangulat. Ezt sok esetben nem is a politikusok, hanem inkább a támogatóik szítják, amorálisnak állítva be a másik tábort.

Mindenkinek magába kell most néznie, aki a közhangulatot formálja, hogy mennyiben járult hozzá ahhoz, ami történt

hívta fel a figyelmet Berényi. A magyar politikus elmondta, személyesen is ismeri Robert Ficót, legutóbb alig egy hónapja találkozott vele Galántán egy másik, a maihoz hasonló kihelyezett kormányülés kapcsán.

Kívánom, hogy Magyarország soha ne essen át egy ilyen traumán. Mert amin mi most átestünk Szlovákiában, legyen szó akár szlovák, akár magyar emberekről, akik itt élünk, ez egy fájdalmas trauma

– jegyezte meg.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!