Belebukott őrült háborús terveibe Macron

Emmanuel Macron, EmmanuelMacron, francia politikus, 2017. május 14-től az ötödik francia köztársaság nyolcadik elnöke és Andorra társhercege
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök.
Fotó: Photo by Miguel Schincariol / AFP
Vágólapra másolva!
A háborús uszító Emmanuel Macron francia elnökre Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője elképesztő, megsemmisítő vereséget mért a vasárnapi európai parlamenti választáson. Az EP-választáson az adatok szerint a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés 31,37 százalékot szerzett. Macron pártja 17 százalékponttal lemaradva csak a szavazatok 14,60 százalékát kapta, alig megelőzve a szocialistákat, akik 13,83 százalékot kaptak. Az elmúlt hónapokban Macron hisztérikus háborúpárti kampányt kezdett, amit Le Pen élesen bírált, egyenesen hányingerkeltőnek nevezve. Az előzetes eredményeket követően Macron feloszlatta a francia nemzetgyűlést és előrehozott választást írt ki. A kétfordulós választást még ebben a hónapban és július első hetében tartják meg. Le Pen unokahúga, Marion Marechal, aki a neves Éric Zemmour-t támogatja bejelentette, hogy tárgyalna egy jobboldali paktum létrehozásáról. Macron elveszítheti minden ellenőrzését a belpolitikai folyamatok felett, csak egy béna kacsa maradhat az elnöksége utolsó három évében.
Vágólapra másolva!

A tegnapi európai parlamenti választáson megsemmisítő vereséget szenvedett Emmanuel Macron francia elnök. A háborús uszító, NATO-csapatokat Ukrajnába küldeni akaró, és a nukleáris fegyverek bevetését fontolgató Macron fele annyi szavazatot kapott, mint a konzervatív–szuverenista Marine Le Pen által vezetett formáció. 

EmmanuelMacron, emmanuelmacron, Emmanuel Macron
Hatalmasat bukott Emmanuel Macron francia elnök
Fotó: AFP

Az eredmény magáért beszél: nyilvánvaló módon a francia választópolgárok ítéletet mondtak a háború- és bevándorláspárti liberális politikus felett.

Az elnöknek a népszerűtlensége miatt egyre szűkült a belpolitikai mozgástere az évek során. Valójában elmondható, hogy ezért próbálkozott az európai politizálással, a szélsőséges külpolitikai megnyilvánulásaival akart bevonulni a történelembe úgy, mint egy nagy és híres francia elnök. 

Úgy fest, hogy az orosz-ukrán háborút és a féktelen illegális bevándorlást ellenző francia nép végleges és megsemmisítő ítéletet mondott a francia elnök felett.

MarineLePen, Marine Le Pen
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés vezetője megsemmisítő vereséget mért Macronra Fotó: UMIT DONMEZ / Anadolu via AFP/UMIT DONMEZ

Az EP-választáson az adatok szerint  a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés (RN) 31,37 százalékot szerzett. Macron pártja mindösszesen 17 százalékponttal lemaradva, csak a szavazatok 14,60 százalékát kapta. Harmadik helyre a szocialisták futottak be 13,83 százalékkal.

Az ifjú, felemelkedő Jordan Bardella által vezetett Nemzeti Tömörülés az EP-listáról ezzel a francia elnököt megsemmisítő győzelem után 30 EP-képviselőt delegálhat az Európai Parlamentbe. 

Le Pen erős választási szereplése 10 százalékpontos növekedést jelent a 2019-es uniós eredményéhez képest.

 

A bukott elnök feloszlatta a francia nemzetgyűlést

A bukott Macron veresége után bejelentette, hogy feloszlatja a francia nemzetgyűlést, és előrehozott választásokat ír ki még ebben a hónapban. Macron persze taktikázik, de ezzel a rendkívül népszerű Nemzeti Tömörülés nagy esélyt kapott.

FRANCE-POLITICS-EMMANUEL-MACRON-TV-BROADCAST EmmanuelMacron, macron, emmanuel
Macron beszédett intézett a francia néphez Fotó: Hans Lucas via AFP 

Az elnökségének maradék három évében nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, szinte béna kacsává válhat, ha a Nemzeti Tömörülés többséget szerez. A belpolitikai kérdésekben az irányítás átkerülhet Marine Le Penhez.

Marinelepen, Marine Le Pen
Marine Le Pen a június 9-i szavazás után Fotó: AFP 

Készek vagyunk átvenni a hatalmat, ha a franciák bizalmat szavaznak nekünk a közelgő országos választásokon” 

– mondta a győztes Marine Le Pen nagygyűlésén – írja a Reuters.

Marine Le Pen élesen bírálta Macront a háborús hisztériakeltéséért, 

egyenesen hányingerkeltőnek nevezve azt, amit a francia elnök csinált.

Emmanuel Macron francia elnök háborúval politizál, és ez óriási hiba, mondta Marine Le Pen.

A háború komoly dolog! Az ukrán nép ezt éli meg, és nem használhatjuk fel mindezt arra, hogy megpróbáljuk csapdába csalni az ellenfeleinket!

– fogalmazott Le Pen.

Vasárnap este Le Pen unokahúga, Marion Marechal úgy nyilatkozott, hogy kész találkozni nagynénjével, hogy megvizsgálják a paktum lehetőségét, erre a találkozóra hétfőn már sor is kerülhet.

Egy jobboldali koalíció számomra szükségesebbnek tűnik, mint valaha

–  mondta Marechal.

A háborús pszichózisban szenvedő elnök pártjának jelenleg 169 alsóházi képviselője van az 577-ből. A Nemzeti Tömörülésnek most 88 képviselője van. 

Ha Le Pen  többséget szerez, Macron továbbra is irányítaná a védelmi és külpolitikát, de elveszítené a belpolitikai napirend meghatározásának jogát, a gazdaságpolitikától a biztonságpolitikáig.

A Teneo tanácsadó cég véleménye szerint Macron olyan választást írt ki, amelyet valószínűleg elveszít. Franciaországban már korábban is voltak úgynevezett „cohabitation” időszakok, amikor az elnök más politikai pártból származik, mint a parlamenti többség. Ilyenkor a többségi párt miniszterelnöke lesz Franciaország legfőbb belpolitikai döntéshozója.

Emmanuel Macron, EmmanuelMacron
Egyre kevesebb mozgástere marad Macronnak Fotó: Hans Lucas via AFP /

Macron döntésének háttere

A Le Figaro átfogó cikkében taglalja a francia elnök döntésének a hátterét. Mint írják, vasárnap már mielőtt Macron megjelent a tévéképernyőkön futótűzként terjedt a hír az előrehozott választások kiírásáról. A lap ismertette:  ez a látványos döntés az elnök belső köreiben már a választások napján is keringett, akkor, amikor a választási részvétel növekedése és a tengerentúli területeken és a külföldiek körében elért első negatív eredmények miatt Macron tisztviselői a legrosszabbat jósolták.  

FRANCE-PARIS-POLITICS-MEETING-RN-RASSEMBLEMENT-NATIONAL-EUROPEAN-ELECTIONS
Marine Le Pen választási gyűlése Fotó: Hans Lucas via AFP 

A Le Figaro ismertetése szerint este negyed nyolc körül, háromnegyed órával az első becslések bejelentése előtt Emmanuel Macron behívta az Élysée-palotába Gabriel Attal miniszterelnököt, több kulcsfontosságú minisztert, köztük Gérald Darmanint, Bruno Le Mairet , Sébastien Lecornut  és Stéphane Séjournét, valamint Yaël Braun-Pivet, a nemzetgyűlés elnökét. A tekintélyes francia lap szerint nem azért, hogy kikérje a véleményüket, hanem hogy bejelentse a döntését. 

A lap szerint az 51,83%-os részvételi arányt tekintve 1994 óta nem vettek részt ennyien az európai parlamenti választásokon. Ez annak a jele, hogy erős volt a vágy a hatalmon lévők megbüntetésére.

A vasárnapi választás nagy nyertese, a Nemzeti Tömörülés egyértelmű favoritja a közelgő parlamenti választásoknak – vonja le az egyik fontos következtetést a Le Figaro.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!