Halálos veszélybe került, a kutyáját akarta megmenteni, de ő is meghalt

Vágólapra másolva!
Egy marylandi férfi és kutyája halálos áramütést szenvedett a hétvégén. A bajba került kutyát a gazdája próbálta megmenteni, de ő is áramütést szenvedett.
Vágólapra másolva!

Az Anne Arundel megyei tűzoltóság kedden közzétett jelentése szerint június 30-án egy halálos baleset történt Marylandben. A tűzoltókat azután riasztották a helyszínre, hogy több segélyhívást is kaptak, hogy a heves vihar fákat csavart ki. Egy fa villanyvezetékekre dőlt rá és a leszakadt elektromos vezetékek egy fémkerítéshez értek.

A csapatok közösen dolgoztak a veszélyek azonosításán és azok rangsorolásán. A helyszín felmérése során a tűzoltók egy felnőtt férfit találtak, akit áramütés ért

- magyarázta a tűzoltóság sajtóközleménye.

A 31 éves férfi a viharban megpróbálta megmenteni bajba került kutyáját, severni otthonuk előtt. A tűzoltóság szakemberei elmondták, hogy a férfi véletlenül hozzáért a kerítéshez, ami feszültség alatt volt a kidőlt villanyoszlop miatt és áramütést szenvedett. A közlemény szerint a tűzoltók gyorsan biztonságba vitték a sérült férfit, és a mentősök azonnal megkezdték az újraélesztését. Ezután a férfit kórházba szállították, de nem élte túl a balesetet.

A gazda mellett megtalálták az áramütésben elpusztult kutyát is

- írja a Fox News. 

Korábban arról is beszámoltunk, hogy két ember meghalt, hárman megsérültek Ráckevén, akiket áramütés ért egy gyümölcsösben. Arról is írtunk olvasónknak, hogy egy hotel medencéjében ért áramütés két embert Mexikóban. Illetve arról a tragédiáról is cikket közöltünk, hogy egy tini egy meghökkentő videót akart készíteni és szénné égette a saját péniszét. Májusban pedig írtunk egy halálos balesetről: megrázta az áram a férfit a berettyóújfalui építkezésen, és a halálba zuhant.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!