A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Óriási bajba került egy fagylaltos Angliában, leparkolt, majd a dagály - videó

Vágólapra másolva!
A vízből kellett kimenteni egy fagylaltoskocsit Angliában, miután az óceánba sodorta a víz.
Vágólapra másolva!

Vasárnap egy fagylaltoskocsi az angliai Harlyn Bay strand nyugati végénél parkolt le. A kocsi sofőrje aznap közvetlenül a víz mellett állt meg - a part legmélyebb pontján - mivel a strand tele volt emberekkel és vélhetően sok fagylaltot akart eladni. 

Délután a dagály miatt a vízszint hirtelen emelkedni kezdett, és a teherautó elakadt a homokban.

A dagály olyan erős volt, hogy a furgont a vízbe sodorta és többször is a sziklákhoz csapta. Egy szemtanú, Abi Fisk elmondta, hogy látta, amikor egy csörlővel felszerelt terepjáró próbálta kihúzni a vízbe sodródott fagylaltos kocsit. Abi elmesélte, hogy sok szörfös és a parton sétáló emberek is megpróbáltak segíteni. Végül, helyi idő szerint este 10 óra körül egy helyi traktoros kihúzta a partra a fagylaltoskocsit - írja a Daily Star.

Az óceánban sodródó fagylaltoskocsiról videót is készítettek:

Az Origón korábban is számoltunk be hasonló esetről, akkor egy terepjáró ragadt bele a strand homokjába, majd jött a dagály. Írországban is történt egy hasonló eset, egy sofőr elment ebédelni és közben jött a dagály - videó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!