Fegyvert rántott egy merénylő, majd többször meglőtte Robert Ficót egy 71 éves férfi. Az eset a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre északkeletre fekvő város kultúrháza előtt történt, ahol Robert Fico kabinetje előtte kihelyezett kormányülést tartott ott, majd támogatóival találkozott.
A helyszíni felvételekből kiderült, hogy három-négy lövés dördült, majd a Denník N hírportál helyszíni tudósítója azt látta, hogy a kormányfő testőrei felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik. A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.
Azóta kiderült, hogy a merénylő neve Juraj Cintula. Léváról származik. 1953-ban született. Ő az LK Dúha egyik alapítója. Amikor a klubot polgári társulássá alakították át, ő lett az elnöke. Három verseskötetet írt. Tagja a Szlovák Írószövetségnek. Radikalizálódott baloldali, ultraliberális gondolkodásúnak írják le ismerősei.
Az Ujszo.com azt írja, a Denník N információira hivatkozva, hogy a támadó a Dúha (Szivárvány) irodalmi klub egyik alapítója volt. Korábban biztonsági őrként dolgozott egy bevásárlóközpontban. Nyolc évvel ezelőtt azt tervezte, hogy politikai pártot alapít „Mozgalom az erőszak ellen” névvel.