"Nem tudnék mit mondani arról, hogy mit miért és mit akar jelenteni, mert ez a befogadó problémája, hogy ha beszélni akar róla. Belső kényszerből csinálom, nem választom, hogy mit, hanem egyszerűen csinálnom kell" - mondja Stark Attila a festésről. Az 1979-ben született művész azt állítja: "nincs nagy üzenet, csak a festékek szaga, a műhely, szerszámok...", ami igen egyszerűen szofisztikált tőle, pláne, ha hozzáteszi, hogy gondolkozni nem szeret festés közben, inkább hagyja magát, merthogy azt hiszi, a képek nem belőle jönnek, csak áthaladnak rajta.
"Ha valamit erőltetni próbálok, abból idegeskedés lesz, a festék elkezd ragadni, mindent összekenek, és a folyamat megtörik" - ezt pedig igen plasztikusan el tudjuk képzelni mi, földi halandók is.
De ne menjünk ilyen mélységekbe: Stark Attila képei leginkább Berlint idézik fel, az urbánus közeg "állatkertjét", azokat a vicces és furcsa-bizarr lényeket, akikkel együtt mozgunk ebben a városban, akikre néha egészen durván rá tudunk csodálkozni, és nem hisszük el, hogy ilyen létezik.
A festő majmokat fest, amire nincs különösebb magyarázat: "Hagyom magam, és nem tudok mit mondani arra, hogy miért majmok, de szeretem a füleket, fogakat, ínyt, szemeket, a grimaszokat és a mozdulatokat" - mondja. És ami mindebben benne van: "a hús, a levegő, a zsúfoltság, a tér - és mindennek a fordítottja is" - ahogy Stark Attila fogalmaz.
Kedves feleim, az üzenet: "nem szeretem a szétdaraboltságot, semmilyen kategorizálást, mert az összetöri a világot a fejekben, és elidegenít az 'egésztől'". Bármit jelentsen is mindez, érdekesen hangzik. Mintha már átéltük volna mi is ezt, a dzsungel törvényei szerint.
Stark Attila-biográfia Született Baján, 1979. január 7-én Iskolák |