Igényes arcápolás

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A megfelelő termékválasztás

Bőrtípus, kor és esetlegesen felmerülő bőrprobléma szerint javasoljuk kiválasztani a leghatásosabb arcápoló készítményeket. Az eredmény? Szép és egészséges bőr.

A bőr öregedésének megjelenési formái

A bőr víztartalmának csökkenése

A bőr egyik legfontosabb alkotóeleme a víz, 70 %-át képezi. A víztartalom csökkenése sok okra vezethető vissza. Ezek közül az egyik az, hogy a bőr hidratáltsági szintjéért felelős szabályozó rendszer működése lelassul. A vízháztartás csökkenésével a bőr szárazabbá, fénytelenné és ráncosabbá válik, elveszíti rugalmasságát és üdeségét.

A ráncok megjelenése

A szabadgyökök kialakulása a bőrben a belső és a külső káros hatások következményeként a ráncok képződéséhez vezetnek. Az idő múlásával egyre inkább lelassul a sejtek aktivitása, és ezzel a bőr regenerálódása.
Ráadásul mivel az arcizmok folyamatosan mozgásban tartják a bőr felső hámrétegét, az ismétlődő ingerek az évek során elősegítik ezeknek az arckifejezés okozta ráncoknak az elmélyülését is.


A bőr feszességének elvesztése

Az arcbőr feszessége elsősorban a kötőszövet minőségétől függ. A bőr öregedési folyamatának későbbi szakaszában veszít feszességéből. A korral a bőr hámrétege, és az alsóbb kötőszöveti rétege is átalakul, ami a bőr tónusának és feszességének az elvesztéséhez vezet. Az arcbőr megereszkedik, az arcbőr körvonalai kevésbé határozottak.

Egy fiatal bőrének részlete mikroszkóp alatt vizsgálva Egy öregedő bőrről készített felvétel mikroszkóp alatt vizsgálva


Ajánlat

A L'Oréal Magyarország honlapja

Korábban az [origo]-ban

A szép bőr diétája

Tavasszal sem bújhatunk ki a bőrünkből

Antioxidánsok - nemcsak az öregedés ellen