Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Csalfa szeretők, csalfa elméletek

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Christine Harris, a San Diegó-i egyetem kutatója megvizsgálta a féltékenységgel foglalkozó kutatások adatait és módszereit. Azt találta, hogy az eddigi vizsgálatok nagyon sok olyan adatot is hoztak, amelyek éppen hogy aláássák a féltékenységgel kapcsolatos nemi különbségek elméletét. Egyes tanulmányok például nagy különbségeket találtak amerikai férfiak és nők féltékenységi viselkedése és ezzel kapcsolatos beállítódásuk között. Ugyanilyen nagy különbségek mutatkoztak viszont amerikai és európai férfiak között is. Ázsiai férfiak a vizsgálatok szerint nagyban különböztek egymástól is a féltékenység kérdéseiben. Így pl. a vizsgált kínai férfiaknak csupán negyedrésze állította, hogy a szexuális hűtlenség erősebben bántja, mint az érzelmi hűtlenség, és 75 százalékuk az érzelmi megcsalást jelölte meg fontosabb tényezőnek. Harris szerint a legtöbb vizsgálatban nagy eltérések mutatkoztak a megkérdezett férfiak között, sok esetben a kérdezetteknek csak kis része tartotta a szexuális hűtlenséget rosszabbnak az érzelmi megcsalásnál.

Ugyancsak megvizsgálta Harris azokat a kutatásokat is, ahol férfiak és nők vallottak aktuális féltékenységi élményeikről. Az egyik ilyen tanulmányban egyetemi hallgatókkal, a másikban felnőttekkel készítetek interjúkat. Az utóvizsgálatból kiderült, hogy férfiak és nők között nem volt értékelhető különbség abban, hogy partnerük szexuális vagy érzelmi hűtlenségét értékelik-e súlyosabbnak. Egy másik vizsgálatban, ahol nyitott házasságban élőket kérdeztek, úgy találta, hogy a megkérdezett feleségek többségét főként az a gondolat zavarta, hogy férjük szexuális érintkezést folytat más nőkkel.

Ugyancsak kritikus vizsgálat alá vette a féltékenységből elkövetett erőszakos cselekményekkel foglalkozó tanulmányokat. Az evolúciós pszichológusok ezekre a bűnügyi statisztikákra alapozva állítják, hogy több férfi követ el ilyen, akár gyilkossági kísérletig menő erőszakos cselekményt féltékenységből, mint nő. Nem vették figyelembe azonban, hogy az erőszakos cselekmények többségét minden területen férfiak követik el. Ha a féltékenységből elkövetett cselekményeket külön vizsgálják, akkor kiderül, hogy a nők ugyanolyan arányban szerepelnek elkövetőként, mint a férfiak.

Harris következtetése tíz éve folytatott kutatásai alapján, hogy a férfi és női féltékenység közötti különbségeket nem az idegrendszer anatómiája, hanem kulturális és gondolkodási minták határozzák meg.

A kaliforniai kutató tanulmánya felhívja a figyelmet arra, hogy a mostanában divatos pszichológiai elméletek, mint pl. az evolúciós pszichológia is, előszeretettel egyszerűsítik le a nagyon összetett lélektani és társadalmi-kulturális folyamatokat. Ezek a magyarázatok emberi kapcsolataink mozgatórugóit az élővilág fejlődése során kialakult törvényszerűségekben, biológiai és idegélettani adottságokban találják meg. Mindez akár igaz is lehet, de a specifikusan emberi működésmódot éppen az jellemzi, hogy a társas hatások, a kultúra és az egyéni életút tapasztalatai határozzák meg, hogy a "hozott anyagból", tehát a genetikai, alkati stb. adottságokból milyen egyéni és kollektív mintázatok fognak kialakulni. Ha ezt az egészet biológiára egyszerűsítjük, az azt sugallja, hogy nem kell és nem is lehet sokat tenni azért, hogy változni tudjunk. Az ilyen felfogás csökkenti az egyéni felelősséget, de pl. felhasználható tudományos érvként is, amikor különböző prevenciós vagy pszichoterápiás programok támogatását rövid távú gazdasági szempontok miatt megszüntetik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről