Nem bírja a turné fáradalmait Britney

Vágólapra másolva!
A fiatal amerikai énekesnő hamarosan hazánkban is tiszteletét teszi. Ám egy német lap információi szerint egyre kedvetlenebb Britney Spears, akinek már nagyon elege van az állandó utazgatásból és rendszeres fellépésekből.
Vágólapra másolva!

A menedzserei mindent megtesznek annak érdekében, hogy a meglehetősen rapszodikus sztár sokszor túlzó igényeit kielégítsék. Ám a jelek szerint az erőfeszítéseik nem bizonyulnak elégnek, hiszen az egyik közeli munkatársa szerint napról napra romlik Britney hangulata. A névtelenül nyilatkozó hölgy elmondta, hogy alig várja már a turné végét az énekesnő.

- Az utóbbi napokban már szinte semmi sem felel meg az igényeinek. Hat első osztályú szakács főz rá, ő még sincsen megelégedve az elé tálalt ételekkel. Mindenben a hibát keresi, és néha órákra bezárkózik a szobájába. Mindenkit elküld az ajtóból nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében, amennyiben kopogni merészelnek - nyilatkozta a hölgy. A jelek szerint a vele utazó kedvese, Kevin Federline sem tudja jobb kedvre deríteni barátnőjét.