Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Már hatan pályáznak a főpolgármesteri székre

Vágólapra másolva!
Hat hivatalos főpolgármester-jelölt és egy elfogadott, valamint egy benyújtott pártlista van Budapesten három nappal a jelöltállítási határidő lejárta előtt - derült ki a Fővárosi Választási Bizottság kedd esti ülését követően.
Vágólapra másolva!

A testület ezúttal hivatalosan nyilvántartásba vette Droppa Györgyöt, a Centrum főpolgármester-jelöltjét. A törvényben előírt 7191-nél több, összesen 7738 érvényes ajánlása maradt ugyanis a benyújtott 8000 ajánlási szelvény ellenőrzése után.

A Fővárosi Választási Iroda már a választási bizottság hétfő estére tervezett ülésére is benyújtotta az ellenőrzések eredményét. A bizottság azonban ekkor határozatképtelenség miatt nem tudott dönteni.

Az MSZP és a Fidesz-MDF-MKDSZ jelölőszervezet után szerdán várhatóan az SZDSZ és a Munkáspárt is benyújtja budapesti listáját. Az ugyancsak főpolgármester-jelölttel rendelkező MIÉP és a Centrum még nem jelezte listaállítási szándékát. A fővárosi listaállításhoz egyébként hat kerületben kell kompenzációs listát állítaniuk a pártoknak.

A hivatalos főpolgármester-jelöltek nyilvántartásában eddig Gy. Németh Erzsébet (MSZP), Demszky Gábor (SZDSZ), Csurka István (MIÉP), Karacs Lajosné (Munkáspárt), Schmitt Pál (független) és Droppa György (Centrum) neve szerepel.

A Fidesz-MDF-MKDSZ jelölőszervezet budapesti listáját várhatóan csütörtök esti ülésén veszi nyilvántartásba a választási bizottság. Abban az esetben, ha addig befejeződik az SZDSZ és a Munkáspárt listájának ellenőrzése, akkor azokról is dönteni fognak.

Kmetty Ágoston, a KOFA Kamara elnöke arról tájékoztatott, hogy főpolgármester-jelölti ajánlószelvényeit a törvényben erre biztosított utolsó napon, pénteken adja majd le a választási irodánál.

A Fővárosi Választási Bizottság kedd este, egyedi ügyeket tárgyalva, elutasította a XV. kerületi Nagy Judit panaszát. A Fideszből kizárt politikus azt kifogásolta, hogy a bíróság csak a jövő héten dönt arról a beadványáról, hogy jogszerűen számolta-e fel a pártvezetés a helyi szervezetet, illetve jogszerű-e a jelenlegi kerületi vezetés.

A választási bizottság megállapítása szerint nem tartozik a testület hatáskörébe annak elbírálása, hogy ki a legitim elnöke egy jelölőszervezetnek. A választási eljárási szabályok szerint a bizottság azt tekinti legitim képviselőnek, akit a jelölőszervezet országos vezetője meghatalmaz.

Elkésettség miatt elutasította a bizottság a II. kerületi szocialisták panaszát. Az MSZP-sek azt kifogásolták, hogy a helyi jegyző a választók befolyásolására alkalmas helyiségbe, a kerületi Cserkészházban is kijelölt egy szavazókört. A választási eljárási szabályok szerint a szocialistáknak ez ügyben már a nyáron, a jegyző döntését követően be kellett volna adniuk panaszukat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről