Mindent megváltoztat ez a drámai orosz háborús bejelentés

Vágólapra másolva!
Az orosz hadsereg elfoglalta a Zaporizzsja megyében lévő Zahirne települést a hétvégén, közben pedig még hatból öt frontszakaszon is előrenyomult Ukrajnában, és 11 ukrán ellenrohamot vert vissza - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A moszkvai katonai tárca által közölt információk szerint az ukrán hadseregnek több mint 1700 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén. A minisztérium azt is közölte, hogy a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között  van egyebek mellett három lőszerraktár, három harckocsi - például egy német Leopard -, kilenc páncélozott harcjármű, egy brit Bravehear és egy lengyel Krab önjáró, valamint egy-egy amerikai M777-es és M198-as vontatott tarack, továbbá tíz drón is.

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, orosz-ukrán háború, oroszukránháború, UkránOroszháború, 2024.06.14.
Az orosz-ukrán háború egy mozzanata
Fotó: AFP/Jose Colon / Anadolu via AFP

A helyi hatóságok vasárnap az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területekről és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi és dróntámadást. A donyecki régióban lévő Nikolszke községben pilóta nélküli repülőgépről végrehajtott csapás következtében életét vesztette Nyikita Cicagi, a News.ru hírportál haditudósítója.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!