Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Nyolc megyében külön listát állít a Magyar Demokrata Fórum az önkormányzati választásokra. Az MDF veszprémi elnöke szerint a többi megye csak a többletmunka elkerülése miatt nem állított külön jelölteket.
Vágólapra másolva!
Az [origo] választási oldala/onkormanyzati/index.html

Külön listát állít a Bács-Kiskun, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Pest, Baranya, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében a Magyar Demokrata Fórum - írja a Népszabadság. A megyei vezetők közös nyilatkozatban indokolták, hogy miért lesz külön listájuk az önkormányzati választásokon. Szerintük pártpolitikai hovatartozástól függetlenül, békés, józan polgári demokráciára van szükség az országban a most folyó békétlenség helyett.

Kuti Csaba, Veszprém megye közgyűlésének elnöke az MDF nyolc megyéből érkezett vezetőinek tanácskozása után elmondta: úgy gondolják, hogy a választóknak határozott, önálló véleményük van, és ehhez a pártoknak kell alkalmazkodni.

Manninger Gábor Pest megyei elnök a Népszabadságnak elmondta: az önálló megyei listák nem irányulnak a Fidesz vagy a jobboldal egysége ellen, hiszen együttműködnek majd a megyei közgyűléseken a konzervatív pártokkal. Kuti szerint lépésükkel más megyékben is egyetértenek, csak nem vállalták az önálló indulással kapcsolatos többletmunkát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről