Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Demszky szerint a háta mögött egyezkedik Schmitt és az MSZP

Vágólapra másolva!
A fővárosi szocialisták és a Schmitt Pált támogató jobboldali erők megállapodásától tart Demszky Gábor főpolgármester. Az SZDSZ főpolgármester-jelöltjének kampányfőnökét állítólag a tervet ellenző szocialista politikusok keresték meg a hírrel. Kovács László és Schmitt kampányfőnöke a Népszabadságnak nyilatkozva tagadta az információkat.
Vágólapra másolva!
Az [origo] választási oldala/onkormanyzati/index.html

Demszky Gábor kampánystábja úgy értesült, hogy a fővárosi szocialisták és a Schmitt Pált támogató jobboldali erők megállapodást kötnek az SZDSZ főpolgármester-jelöltjének háta mögött. A főpolgármester a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy több jel szerint mindkét erő közös célja az ő leváltása.

Nyáry Krisztián, Demszky Gábor kampányfőnöke a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy szocialista politikusoktól értesült a tervről. Állítólag több MSZP-s politikus is megkereste az a kampányfőnököt, mert nem értenek egyet ezzel a stratégiával.

Kovács László MSZP-elnök a Népszabadságnak elmondta, hogy nincs alapja a hírnek, és nem készülnek háttéralkut kötni. Tagadta a megállapodás hírét Kiss Antal, a parlamenti ellenzék által támogatott főpolgármester-jelölt sajtófőnöke is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről