Paul van Dyk szombaton megvédi a trónt - párosjegynyertesek

Vágólapra másolva!
Újra Magyarországra látogat a világ elsőszámú dj-jeként aposztrofált Paul van Dyk. Szombaton a SYMA csarnokban mutatja meg megfelel-e még a hírnevének. Valószínűleg igen. Megvannak a párosjegynyertesek.
Vágólapra másolva!

Paul van Dyk szeptember 15-én, az In Between lemezbemutató világturné keretében látogat ismét Magyarországra. A jegyeladások alapján már most biztosra mondható, hogy az idei fellépése túlszárnyalja a rendkívülien sikeres, másfél évvel ezelőtti bulit is.

A Syma Csarnok arénájában dübörgő budapesti partyra pillanatok alatt elkapkodták a kedvezményes elővételi jegyeket - tudtuk meg a sajtóközleményből.

A vadonatúj albumot PvD eddigi legszemélyesebb és legerőteljesebb munkájaként emlegetik a híradások. Az album első White Lies című single-jén például Jessica Sutta (Pussycat Dolls) vokálozik.

Az énekesnő mellett Paul olyan hírességekkel készített közös felvételeket, mint a Talking Heads frontembere, David Byrne, a Luminary-tag Ashley Tomberlin, továbbá Alex M.O.R.P.H, Lo Fi Sugar, valamint Ryan Merchant és Wayne Jackson.

Paul van Dyk mellett a szombati estén fellép még a már említett német Alex M.O.R.P.H, az osztrák Observer és a hazai színekben Chriss és Khül.

A belépő elővételben 4500 Ft, melyet a party hivatalos oldalán online is meg lehet rendelni. A helyszínen 5500 Ft-ot kell fizetni a jegyért, aki viszont velünk játszott, megnyerhette a két darab párosbelépőnk egyikét.

Kérdésünk ez volt: Hányszor választották Paul van Dykot a világ legjobb lemezlovasának a Dj Mag szavazásán? A válaszokat a party@origo.hu címre vártuk Paul tárggyal szeptember 14-én, pénteken délig. A két nyertes: Lovas Tibor és Pázmándi Laura. Őket e-mailben értesítettük a buliba bejutás menetéről.

party.[origo].hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!