Vágólapra másolva!
Ezen a héten jelenik meg a CLS Records gondozásában a Magashegyi Underground első maxija, amelyen a rádiókban és tévékben is sokat látható Szeplős váll című szám lesz hallható, és nemsokára érkezik az album is. A megasztáros Bocskor Bíborka a kaukázusos Horváth Jánossal dolgozott együtt - olyan sikeresen, hogy Manu Chao is szerzőként szerepel az albumon.
Vágólapra másolva!

Saját bevallása szerint a Magashegyi Underground célja, hogy pár év alatt megreformálja a hazai popszínteret. A Bocskor Bíborka (Megasztár) hangjával, Kardos Horváth János (Kaukázus) egyedi szövegeivel és Fodor Máriusz (FM Orchestra) vezényletével működő csapatnak el is hihetjük ezt, hiszen Szeplős váll című számuk nagyon hamar meghódította a rádiókat és a televíziós csatornákat.

A Szeplős váll alapja egy zenekari próbán született, ahová véletlenül bekeveredett a Manu Chao zenekar egy dalrészlete. Ez annyira megtetszett a zenekarnak, hogy felvették a kapcsolatot José Manuel Chaóval, aki örömmel felajánlotta segítségét, így társszerzőként ő is szerepelt a stúdiómunkában.

Pierrot azt mondta produktumról, hogy "üdítően pozitív hangulatú dal. Kifejezetten jópofák, és a kor friss hangzását tükrözik azok az effektek (scratch, feka-konferansz, dub-delay, filter stb.), amelyek alapvetően merész ellenpontjai az akusztikus gitárok által kedvesen tábortűziesre vett hangzásnak".

Bocskor Bíborkát a legutóbbi Megasztár-szériából ismerhette meg a közönség. A romániai Csíkszentmártonból költözött át Magyarországra, a tehetségkutató műsorig egy lemezboltban dolgozott.

Szeplős váll

A zenekar a Szeplős váll kapcsán honlapján még vállszépségversenyt is rendezett, amelynek jelentkezési határideje vészesen közeledik, és indul a szavazás is. Talán mire megtalálják a nyertes vállat, addigra megjelenik a nagylemez is.

party.[origo].hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!