Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Kivonulás Senkiföldjére - páros hetijegyeket sorsoltunk!

Vágólapra másolva!
Az idei No Man's Land fesztivált a szokásos helyszíntől eltérően a Balaton partján, a fonyódligeti gyerektáborban rendezik meg. Az új helyhez illően a rendezvény arculata is módosul, így aztán három helyszínen és egy élőzenés kocsmában folytatódik az őrült mulatozás.
Vágólapra másolva!

A jegyár a tavalyihoz hasonló módon alakul, vagyis nem kell lényeges drágulásra számítani. A szervezők az eddigiektől eltérően a hétvégi és kétnapos mellett a napijegyek árusítását is megkezdik. A négynapos fesztiválra jegyek a helyszínen tizenegyezer forintért válthatók, délután négytől huszonnégy órán keresztül érvényes napijegy váltható háromezerötszáz forintért, emellett július 25-én pénteken este nyolctól a fesztivál végéig érvényes hétvégi jegy vásárolható öt és félezer forintért.

Ha nyerni akartál az öt darab páros hetijegy egyikéből, mindössze válaszolni kellett az alábbi kérdésünkre: Hány különböző külföldi országból érkeznek előadók a No Man's Land fesztiválra?

A. öt
B. tizenhét
C. harminckilenc

A válaszokat az party@origo.hu címre vártuk "No Man's Land" tárggyal július 21-ig. A nyertesek Tollné Übelhart Anita, Erdős Norbert, Barabás Miklós, Mészáros Kristóf, Schaffer András, őket e-mailben értesítjük, hogyan vehetik át két személyre szóló hetijegyüket. Nevüket a www.nomanslandfestival.com oldalra is kiírjuk, gratulálunk nyereményükhöz. Jó szórakozást!

party.[origo].hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről