Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Mobilhangok élőben, egy szexi szőke előadásában

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Madonna után vasárnap ismét egy apró termetű (alig 160 centis), de annál nagyobb hanggal megáldott szőke énekesnő lép a magyar közönség elé: a chicagói Anastacia négy éve járt először Magyarországon, most nyári európai koncertsorozatának utolsó állomásai között szerepel a budapesti SYMA csarnok. A markáns hangú énekesnőt fellépései során mindenfelé ováció övezte, 2004-ben európai turnéja során több mint 800 ezer jegy kelt el, a nagy sikerre való tekintettel ugyanebben az évben tett még egy koncert kört. Az énekesnő mellrákja miatt három éves pihenőre kényszerült, de a gyógyulás után megújult erővel tért vissza, slágerei, például az I'm Outta Love, a Not That Kindvagy a Paid My Duesma már minimum mobil csengőhangok. A SYMA központ kapui vasárnap este 7-kor nyílnak ki, Anastacia előtt Noémi Virág lép fel, akit az énekesnő maga választott ki, és akit a hazai közönség a Neo Tones együttesből, illetve a Mindennapok című szólóalbumáról ismerhet. Jegyek a koncertre 9990 és 12990 Ft között válthatók.

Forrás: AFP

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről