Jön a világbajnok és az Eb-döntős, Mbappé Lewandowski ellen

Vágólapra másolva!
A katari labdarúgó-világbajnokság tizenötödik játéknapján folytatódnak a nyolcaddöntők. A címvédő francia válogatott a Robert Lewandowski vezette Lengyelországgal találkozik, Anglia pedig Szenegállal csap össze a legjobb nyolc közé kerülésért.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi játéknap első párharca a Franciaország-Lengyelország mérkőzés lesz délután 16 órakor. Az erőviszonyok, a forma és a statisztika is a franciák továbbjutását ígéri, hiszen címvédőhöz méltóan kezdtek, az első két meccsen nyújtott magabiztos játékukkal pedig elsőként vívták ki a nyolcaddöntőbe jutást. Ugyan az utolsó körben Tunéziától kikaptak, de a továbbjutásuk akkor már nem forgott veszélyben.

A francia csapatban ezúttal is kulcsszerep hárulhat Kylian Mbappéra, aki három gólnál jár a tornán, ezzel Cody Gakpóval, Marcus Rashforddal, Álvaro Moratával és Enner Valenciával holtversenyben vezeti a góllövőlisát.

Ami a lengyel válogatottat illeti, a három csoportmeccsükön jobbára végig védekezni kényszerültek, a támadójátékuk nem volt meggyőző, ennek ellenére Argentína mögött csoportmásodikként jutottak a legjobb tizenhat közé. A lengyelek elsősorban Robert Lewandowskiban bízhatnak, aki Szaúd-Arábia ellen megszerezte első vb-gólját. A két együttes eddig 16 alkalommal találkozott egymással, ezekből 11 barátságos találkozó volt. A franciák nyolcszor, a lengyelek háromszor nyertek, öt döntetlen mellett.

Bravúr kell a Lewandowskiéktól, mert minden a franciák mellett szól Forrás: AFP/Franck Fife

Anglia Szenegállal mérkőzik meg a legjobb nyolcba kerülésért este 20 órakor. Az európai együttes egyértelmű esélyes, már csak azért is, mert nemzetközi tornán még soha nem kapott ki afrikai ellenféltől. Gareth Southgate csapata Katarban is veretlen még, a csoportkörben 6-2-re kiütötte Iránt, majd az Egyesült Államokkal játszott gól nélküli döntetlent, a csoportgyőzelmet pedig Wales ellen biztosította be, miután 3-0-ra nyert.

Az Eb-ezüstérmes angolok már 20-szor csaptak össze különböző tornákon afrikai válogatottal, de Szenegállal most először fognak.

A világbajnokságokat tekintve 4 győzelem és 3 döntetlen a mutatójuk afrikai együttessel szemben.

Angliának jó előjel az afrikai ellenfél Forrás: AFP/Ina Fassbender

A legnagyobb sztárját, Sadio Manét nélkülöző Szenegál Hollandia ellen elbukta az első meccsét, de utána feljavultak az afrikaiak és a házigazda katari csapatot, valamint Ecuadort is legyőzték, így csoportmásodikként jutottak a 16 közé. Ami Szenegált illeti, a közelmúltban nem sok sikere volt európai riválissal szemben, csupán 1 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlegük.

Nyolcaddöntő:
Franciaország-Lengyelország, Doha (al-Tumama Stadion) 16.00
Anglia-Szenegál, al-Hor 20.00

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!