Megrázó dolog derült ki: börtönben kínozták a vb-n szereplő sztárfocista édesapját

fbl TOPSHOTS Horizontal FOOTBALL WORLD CUP
Granit Xhaka és Gabriel Jesus gyűri egymást a Svájc-Brazília csoportmérkőzésen
Vágólapra másolva!
A svájci válogatott pénteken Szerbiával csap össze a G-csoportban. A svájci Granit Xhaka édesapja azonban csak a tv-ből szurkol majd fiának, ugyanis éppen a szerbek miatt nem utazott el a katari világbajnokságra.
Vágólapra másolva!

Xhaka a svájciak egyik legnagyobb sztárja Szerbia ellen vívná ki hazája válogatottjával a nyolcaddöntőbe jutást Brazília mögött, ehhez pedig Svájcnak már a döntetlen is elegendő lehet. A Bors beszámolója szerint az Arsenal középpályásának édesapja, Ragip Xhaka azonban nem a helyszínről fog szurkolni, ugyanis azért maradt távol a katari vb-től, mert Svájc a sorsoláskor Szerbiával került egy csoportba.

A sztárfocista koszovói származású édesapja egy márciusi interjúban mesélt a múltjáról, mint kiderült 17 éves koráig ő is focizott a hajdani Jugoszláviában, mielőtt egy sérülés miatt abbahagyta. 23 évesen egyetemistaként vett részt a kommunista rendszer elleni, jobb élet reményében rendezett tüntetésen, amit brutálisan szétvertek a rendőrök.

– emlékezett vissza az idősebb Xhaka, akit a hazatérése után, hajnalban otthonról hurcoltak el, a hálószobájából rángatták ki.

Granit Xhaka, a svájci válogatott csapatkapitánya Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

"Borzasztóan megdöbbentem, egy életre szóló sokkot jelentett. Bilincsbe verve tartóztattak le államellenes lázadás vádjával. Öten voltunk egy négyszer kétméteres cellában egy vécével. Minden második nap elvittek vallomásra bírni.

Kínoztak, hat hónapon át, minden második napon. Ütöttek, ahol értek, gumibotokkal, pálcákkal

– mondta Ragip Xhaka, aki három és fél évet töltött börtönben.

Miután hazatérhetett, attól rettegett, hogy bármikor újra letartóztathatják, ezért Hollandiába akartak szökni. A zürichi pályaudvaron elakadva, pár napra a felesége rokonainál szálltak meg, és annyira megtetszett nekik Svájc, hogy inkább ott maradtak. Menekültstátuszt kaptak, a férfi előbb pincérként, majd építőmunkásként dolgozott, végül kertészként kamatoztathatta a tanulmányait. A fiai már Svájcban születtek meg, Taulant 1991-ben, Granit pedig 1992-ben.

Granit Xhaka és Gabriel Jesus gyűri egymást a Svájc-Brazília csoportmérkőzésen Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Húszéves koromban minden részletet ki akartam szedni belőle, csak kérdeztem és kérdeztem, amitől egyszer csak elmenekült, nem bírta tovább az emlékezést. Most már tudom, hogy óvatosnak kell lenni vele. Szörnyű időszak volt számára – fogalmazott a témáról Granit Xhaka, mire apja hozzátette: "Így van. Csak a feleségem és az apám tud mindent. A fiaimnak nem kell tudniuk minden részletről".

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!