Vágólapra másolva!
A harmadik évezred első esztendejében, 2001-ben kirobbant dopping- és útlevélbotrányok szinte abszurd komédiává változtatták az európai futballéletet, a trükköket és poénokat talán még a Monty Python-csoport is megirigyelhetné... Hogy a vígjáték tragikomédiába forduljon, arról az Olasz Labdarúgó-szövetség gondoskodott, amely június végén precedens értékű ítéleteket hozott a csaló labdarúgók és klubok ügyében.

Hogy a jogi csűrés-csavarástól megkíméljük olvasóinkat, nem megyünk bele az Európai Unió jogrendszerébe. Számunkra a lényeg: EU-tagállamon belül tilos korlátozni az uniós országokból érkezett játékosok számát, azaz egy francia csapat nyugodtan felállhat 11 légióssal. A legtöbb EU-ország csapataiban viszont egyszerre csak három olyan labdarúgó lehet pályán, aki nem az Európai Unió polgára. A dél-amerikai vagy afrikai sztárimport tehát erősen korlátozott.

Az emberi leleményesség azonban nem ismer határokat. A jogi probléma áthidalására két egyszerű mód kínálkozott. Egyrészt keresni kell egy régi rokont az adott országban, aki elegendő hivatkozási alap arra, hogy állampolgárságért folyamodhasson a szerződtetendő futballista. A másik megoldás még kézenfekvőbb: hamis útlevéllel kell igazolni az uniós állampolgárságot. A botrány "kirobbantója" az argentin Juan Sebastian Veron volt, aki ősolasz felmenőket mutatott fel; üknagyapja Dél-Olaszországban született, onnan vándorolt ki Dél-Amerikába. Veron ezzel zöld utat kapott, minden mérkőzésen játszhatott, ráadásul felszabadult a mérkőzésre nevezhető keretben öt EU-n kívüli hely. Akinél ez nem ment ilyen simán, annak egyszerűen vettek egy portugál útlevelet.

A cirkusz akkor kezdett kibontakozni, amikor tavaly októberben egy lengyel határőr felfigyelt egy gyűrött, rossz állapotban lévő portugál úti okmányra, amelyről kiderült, hogy hamis. (Lengyelországban a Wisla Kraków ellen a portugál FC Porto játszott UEFA-kupa-mérkőzést!) Portugália brazil nagykövetsége közleményében azonnal tudatta: hivatalukból elloptak jó pár biankó útlevelet, amelyet illetéktelenek bármikor felhasználhatnak. Azonnal megindultak a vizsgálatok a topligákban, elsőként Franciaországban, majd Olaszországban, Angliában, Spanyolországban és Portugáliában.

Az útlevélbotrány első vesztese a francia Saint-Etienne csapata lett, amelyet idén januárban csípett el a hazai szövetség. A francia profiliga súlyos büntetést szabott ki a zöldekre, miután kiderült, hogy az ukrán Levickij görög, a brazil Alex portugál útlevél segítségével lett EU-állampolgár. A rendőrségi vizsgálat bebizonyította, az okmányok hamisak. A liga erre alapozva Alexet és Levickijt négy-négy hónapra (ebből kettő-kettő felfüggesztett, a maradék kettőből egy már letöltött büntetés), az őket szerződtető Gérard Soler menedzsert pedig egy évre minden nemű sporttevékenységtől eltiltotta. Ráadásul a klubtól levont hét pontot. De nem úszta meg a chilei Contreras (Monaco) és a kolumbiai Mondragon (Metz) sem, őket is komoly eltiltással büntette a szövetség.

A precedens értékű ítélet alapjaiban rázta meg az európai futballt: a sztárklubok megijedtek, de félve a lebukástól, már nem tehettek semmit. A spanyol sajtó arról cikkezett, hogy az interneten 38 ezer dollárért bárki vehet magának hamis útlevelet. "Papírra van szükséged? Vegyél a neten!" - ilyen és ehhez hasonló hangzatos szlogenekkel csábították a potenciális "vevőket" a nepperek...

A spanyol vizsgálat nyolc játékost érintett, közülük öten szerepeltek az élvonalban: a Rayo Vallecano azonnal felbontotta a szerződését az argentin Barteltnek, aki az AS Roma kölcsönjátékosaként szerepelt az együttesben, de a paraguayi Toledo (Espanyol) és az elefántcsontparti Keita (Oviedo) is útilaput kapott. Júniusban a Las Palmas két futballistája, a brazil Alvaro és Baiano bukott meg.

Az olasz vizsgálatok június 27-én zárultak le, nem kis meglepetéssel. Juan Sebastian Veron, akinek kétéves eltiltást jósoltak, megúszta a dolgot, ártatlanul került ki az ügyből. Nem úgy, mint a többiek. Az olasz szövetség fegyelmi bizottsága az uruguayi Alvaro Recobát (Inter) 2002. június 30-ig eltiltotta. Így járt Dida, a Milan brazil kapusa is. A Roma (kölcsönben külföldön játszó) légiósai közül a brazil Fabio Junior és az argentin Gustavo Bartelt kapta meg a "szokásos" büntetést, de az Udinese négy brazilja (Alberto, Jorginho, Da Silva és Warley) sem játszhat jövő nyárig. A Vicenzából Jeda és Dedé kapott 2002. június 30-ig szóló eltiltást, míg a Sampdoriából Job, Mekongo és Francis Zé hat hónapig nem léphet pályára. Emellett minden klubra komoly pénzbüntetést is kiróttak.

Súlyosbítja az érintettek helyzetét, hogy az eltiltások nemzetközi hatályúak, tehát a futballisták nemcsak Olaszországban, hanem más FIFA-tagállamban sem játszhatnak. Feltéve persze, ha nem eszelnek ki valamilyen újabb trükköt. De ez a történtek után kevéssé valószínű.

Pincési László

(Népszava)