Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Első lettem - Hajós Alfréd történelmi úszógyőzelme

Vágólapra másolva!
112 esztendeje, 1896. április 11-én szerezte a magyar sporttörténelem első olimpiai bajnoki címét Hajós Alfréd. Retrolimpiai sorozatunkban felidézzük a nap krónikáját, s megismerkedünk a labdarúgás és úszás hazai klasszisával, aki építészként is maradandót alkotott.
Vágólapra másolva!

"Eljött április 11. A nagy nap. Már egészen korán elkészültem, hogy idejében lent legyek az öbölben. Társaim mélyen aludtak, és noha felébresztettem őket, egyik sem ajánlkozott, hogy elkísér. Mindnyájan teljes kimerültségre hivatkoztak.

Így hát egyedül mentem az öbölig, senki nem volt velem, aki masszírozott, vagy bátorítólag biztatott volna.

Amikor elértem a félkör alakú öblöt, ott már vagy 40000 néző gyűlt össze, akik fagyoskodva és türelmetlenül várták a verseny kezdetét.

A 100 méteres úszás starthelyét és célját mélyen az öbölben, bójákra kifeszített kötelek jelezték. A pálya tehát meglehetősen szakszerűtlen, hogy ne mondjam, primitív volt.

Az öltözőktől kis gőzbárkák vittek ki a starthoz, ahol szám szerint 16-an a vízbe ereszkedtünk, és egymás mellett megfogtuk a startkötelet. Balra tőlem az amerikai Williams, jobbra az osztrák Herschmann. Egy pisztolylövés: start!

Nem éreztem a víz borzalmas, velőig ható hidegét, csak a cél lebegett a szemem előtt, amelyet minden testi és lelki erőm megfeszítésével el akartam érni. Észre se vettem, hogy a vízben lehorgonyzott kötél lehorzsolta a mellemet, és hogy a nézők egyre hangosabb lármája jelzi, hogy beúsztunk a célba.

A hangzavarból szavak voltak kivehetők, amelyek az kiáltották: 'Zito i Ungheria!' És a versenybírák hajójának legmagasabb árbocán fenségesen magasba emelkedett a mi zászlónk.

A zenekar belekezdett az osztrák nemzeti himnuszba, de már az első taktusok után elhallgatott.

A rákövetkező csendben kevesek ajkáról felcsendült a magyar himnusz. Győzelem! Győzelem!" Első lettem minden olimpiák történetében először megrendezett úszóversenyen!"

Hajós Alfréd (Guttmann Arnold)
Születési idő, hely:
1878. február 1., Budapest
Elhunyt: 1955. november 12., Budapest
Végzettség: Budapesti Műszaki Egyetem, építészmérnöki kar
Legnagyobb sportsikerei: kétszeres olimpiai bajnok (1896, Athén: 100 és 1200 méteres úszás), olimpiai ezüstérmes (1924, Párizs, művészeti verseny), válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány
Köztisztségek: Kormányfőtanácsos (1930-1934)
Szakmai elismerés: Építész Aranydiploma
Kitüntetései: Sportérdemérem arany fokozata, International Swimming Hall of Fame (USA), International Jewish Sports Hall of Fame (Israel), Magyar Halhatatlanok Klubja, Magyar Örökség Díj

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről