Mély sebeket üt az olimpia a lemaradó kajakosokon

kajak-kenu, olimpiai válogató
Vágólapra másolva!
Az olimpiáról harmadszor is lemaradt Paksy Tímea elkeseredettségét megérti, a verseny hevében kifakadó Vajda Attilát a védelmébe vette, az újabb válogatót szorgalmazó kajaknégyes felajánlását viszont nevetségesnek tartja Storcz Botond szövetségi kapitány. A magyar sikersportágban sok sérelem felgyülemlett az utóbbi hetekben, pedig Storcz szerint az ő idejében még senki nem akarta a külvilágra fogni a kudarcát. 
Vágólapra másolva!

Ahogy négy éve, az idén is sok feszültség jött felszínre a válogatókkal és az olimpiai csapat kihirdetésével kapcsolatban, olimpiai és világbajnok sportolók fordultak a nyilvánossághoz Paksy Tímeától Vajda Attilán át Vereckei Ákosig, mert szerintük igazságtalanul bántak velük a sportág hazai irányítói.

"Valamennyire törvényszerűek ezek a feszültségek, más sportágaknál is felmerülnek ilyenek, elvégre az olimpia a legnagyobb verseny, mind erkölcsileg, mind anyagilag, mind az önmegvalósítás terén. Itt lehet maradandót alkotni" - mondta az [origo]-nak Storcz Botond szövetségi kapitány, aki az edzőtáborozások miatt nem találkozott személyesen a hőbörgő versenyzőkkel.

Ekkora feneket nem kerítenek

Paksy Tímea nyílt levélben fordult magyarázatért a szövetség elnökségéhez, mert szerinte maradéktalanul megfelelt a kapitány által kiírt válogatási rendszernek, mégsem került a csapatba a kapitány szubjektív döntése miatt.

"Tímea távolmaradása szerintem eredményekkel is indokolható, de más oka is van: Paksyt nem tudom a négyesben Fazekas helyére elképzelni. Paksy vezérevezős volt, most Szabó Gabriella ül ott, és nem lenne okos megbontani a Szabó, Kozák párost, tehát Paksy mellőzését szakmai érvekkel is alá lehet támasztani."

A kilencszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok Paksynak az olimpiákkal nincs szerencséje, 2004-ben és 2008-ban is lemaradt a játékokról, ám négy és nyolc éve sem Storcz volt a kapitány. "A múlt miatt érthető Paksy panaszkodása, ezzel együtt nagyon sokan vannak más sportágakban is, akik ugyanígy maradnak le, mégsem hallatják a hangjukat, legalábbis ekkora feneket nem kerítenek neki."

A szövetség elnöksége és a szakmai bizottság ugyan egyhangúlag elfogadta az olimpiai csapat összetételét, ám a kapitányt így is fárasztja a sok vita: "Annyiban biztosan számít ez, hogy megmutatja: nem az van, hogy a kapitány előállt egy eszement ötlettel, ami csak nála állja meg a helyét, hanem a legfelsőbb döntéshozó szakmai szerv is elfogadta azt."

Vajda a verseny hevében beszélt, Vereckeiék ötlete nevetséges

Vajda Attila nemrég a szövetség ellen kelt ki, mert szerinte csak őt akarták megveretni az egyik válogatón. "Ha már ötös döntő van, miért kellett az előzetes kiírással ellentétben egymás mellé tenni a pályákat? Ez azt mutatja, hogy nem bízunk a versenybírókban, a rajtbírókban, a versenyzőkben, senkiben. A terv, hogy engem megverjenek, nem jött össze, a szövetség nem tudta egy tollvonással elintézni" - fogalmazott a szegedi sportoló.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Vajda és edzője, Vécsy Viktor Szegeden készül

Storcz a védelmébe vette Vajdát: "Attilával minden rendben van, és kettőnk között is. A válogatón valóban kifakadt a verseny lebonyolítása miatt: ötös döntők voltak kiírva, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben nagyon szeles az időjárás, összehúzzuk a pályákat, azaz egymás mellől indulnak a versenyzők, nem pedig az egyes, hármas, ötös, hetes, kilences pályáról. Ez nem tetszett Attilának, de amit mondott, csak a verseny hevében mondta."

A Sík Márton, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor és Boros Gergely négyes új válogatót kért, amiből nem lesz semmi, Storcz ugyanis ezt azonnal határozottan visszautasította. A hoppon maradt négyes aztán előállt egy meghökkentő javaslattal. Eszerint vállalták volna, hogy ha nem végeznek az első hatban Londonban, akkor az állami jutalmakat plusz fejenként egymillió forintot befizetnek a szövetség kasszájába.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Férfi K-4-es válogató Szegeden

Storcz ezzel a "nevetséges ötlettel" már nem is akar foglalkozni, Vereckei ugyanakkor a Sport Pluszban kutyakomédiának nevezte a történteket, szerinte azért favorizálták a másik négyest, mert azt a "komoly kapcsolatrendszerrel" bíró Fábiánné Rozsnyói Katalin készíti fel.

Tíz éve még senki nem fogta a külvilágra

Janics Natasa menedzsere, Csonka Gábor azt a döntést kérdőjelezte meg, hogy tanítványa csak egyesben és kettesben indulhat, pedig szerinte a négyesben is ott lenne a helye.

"Tavaly korlátoztam ezt két számra, és csak nagyon erősen indokolt esetben engednék egy versenyzőt három számban indulni" - magyarázta Storcz. "Igencsak nehéz volna három totálisan különböző számra felkészülni, ehhez jön, hogy kint az olimpián hatnapos a kajak-kenu program, azt tehát mind végig kellene versenyeznie annak, aki három számban indul. Sokkal többet vihetne el, mint amennyit hozhat egy ilyen döntés."

A július eleji Eb-n a női kajaknégyes két és fél másodperccel kapott ki a németektől, Storcz szerint azonban az olimpián már sokkal jobb lesz a magyar hajó. "Tudtuk előre, hogy a válogató utáni hétvégén megyünk, a lányok ott ülnek össze először. Ez nem kifogás, ezzel tisztában voltunk az év eleje óta, most viszont készülünk keményen, hogy összecsiszolódjon a csapat. Mindenesetre nagyon bízom bennük."

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Két számra is elég lesz koncentrálnia Janicsnak

2005-ig a kapitány maga is versenyzett, emlékei szerint azonban akkoriban senki nem panaszkodott: "Amikor bekerültem a válogatottba 1995-97 körül, előfordult, hogy nagyon nagy klasszisok, korábbi bajnokok nem jutottak ki az olimpiára, mégsem hallottunk ilyen ügyekről. Egyszerűen senki nem fogta a külvilágra, ha neki valami nem sikerült."

Az életjáradék a nagy magyar vívmány

Storcz szerint a Londonról lemaradók indulatait az is fűtheti, hogy egy sikeres olimpiával egy egész életet meg lehet alapozni. Az olimpiai aranyért a magyar sportolók négy éve húszmillió forintot kaptak (idén csak a játékok után jelentik be, mennyi lesz a jutalom), míg a egy német csupán 3,6-ot. Többen is kifogasolták már, hogy a magyar sport túlzottan olimpiacentrikus, Zwickl Dániel asztaliteniszező szerint például a túl nagy tét miatt a magyar sportolók szorongva versenyeznek, és rágörcsölnek az olimpiára.

"Nem tudom két perc alatt megmondani, hogy egészségesebb lenne egy németes rendszer, ahol év közben kapnak többet a sportolók, viszont kevésbé magas az olimpiai jutalom, de egy kritika miatt nem lehet az egész szisztéma jogosultságát megkérdőjelezni. A magyar rendszer nagy vívmánya az olimpiai életjáradék, ami nagy biztonságérzetet ad, és talán nagyobb elismerés, mint a pillanatnyi jutalom."

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Dombi Rudolf és Kökény Roland készül a Tiszán

"Van a csapat mellett pszichológus, de a válogatók arra is jók, hogy modellezzük a pszichológiai stresszt" - tette hozzá a kapitány. "Bármilyen jó is egy csapat, edzésen akkor sincs olyan stresszhelyzet, mint versenyen. Kellenek az ilyen szituációk, hogy az olimpiára megerősödve, a versenyek stresszéhez hozzászokva menjenek ki a sportolók."

A kapitány úgy érzi, jelenleg minden rendben van a válogatott körül, a csapat semmiben sem szenved hiányt. Mindenre azonban nem lehet felkészülni: a július eleji zágrábi Eb-n például több kajakos gyomorrontást kapott, aminek pontos okára azóta sem derült fény.

"Múlt héten voltam kint az olimpiai pályán és a szállodában, igyekszünk minden körülményt időben felmérni" - mondta Storcz, megjegyezve, hogy Londonban sem lesz saját szakácsa a csapatoknak. "A zágrábi egy viszonylag gyorsan átfutó vírus lehetett, dehát nem lehet kizárni minden kockázatot."

Egy aranynak össze kell jönnie

Bár a kajak-kenu a legeredményesebb magyar sportág, az olimpiai arany itt sincs már kőbe vésve. "A nemzetközi mezőnyben mindenféleképpen dobogón vagyunk, ezt mutatja a tavalyi vb is. A mezőny ugyanakkor egyre szélesebb: a vébére 36 ország szerzett kvótát, és 19-nek jutott érem, ez is mutatja, hogy nem egy belterjes sportágról van szó. Férfi K-1 200 méteren 65 induló volt, azaz ennyi nemzet képviselte magát, mivel a kajak-kenuban nemzetenként csak egy résztvevője lehet egy számnak, míg úszásban vagy atlétikában több is."

Storcz az érmek számára is tippelt: "Az elnökünk, Baráth Etele úgy nyilatkozott, hogy meglesz a huszadik. Eddig tizenkilenc aranyat nyertek a magyar kajak-kenusok, egyértelműen esélyesek vagyunk most is, több számban is. Az Eb-n három olimpiai számban nyertünk aranyat, plusz egy-egy ezüstöt és bronzot, mindezt Vajda Attila távollétében. De hogy az esélyből mi realizálódik, az majd csak Londonban derül ki. A nagy számok törvénye alapján egy aranynak össze kell jönnie, összesen pedig öt éremre számítok."

Az olimpiai csapat

férfiak:
K-2 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland
K-4 1000 m: Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
K-1 200 m: Dudás Miklós
C-1 200 m: Vajda Attila
C-1 1000 m: Vajda Attila

nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Kovács Katalin, Janics Natasa
K-1 200 m: Janics Natasa
K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Fazekas-Zur Krisztina

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!