Önök elképesztően értenek a sporthoz!

Kozák Danuta
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 17. Kozák Danuta a célban a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntőjében a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 18-án. A magyar kajakos megvédve címét aranyérmet nyert. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Origo olvasóinak relatív többsége egy éve és közvetlenül az olimpia előtt is jól tippelte meg, hány aranyat nyerünk Rióban, vagyis nem esett sem a blőd csodavárás, sem az úgynevezett magyaros borúlátás hibájába. Bezzeg a sportrovat!
Vágólapra másolva!

Egy éve ebben a cikkünkben spekuláltunk arról, hogy milyen esélyekkel megyünk neki az olimpiának, és egy szavazás keretében az olvasók véleményét is kikértük.

Majdnem 2700 voks érkezett, az eredmény így festett:

Forrás: Origo


Közvetlenül az olimpia előtt is számba vettük az esélyeket, akkor már annak tudatában, hogy kik jutottak ki, és milyen formában vannak. Megint megkérdeztük az olvasókat, mit gondolnak.

Ezúttal több mint 6500-an szavaztak, mégpedig így:

Forrás: Origo


Vagyis mindkét alkalommal azt a lehetőséget választották a legtöbben, ha csekély többséggel is, amely szerint 7-8 győzelemnek örülhetünk majd. Márpedig a magyar csapat tényleg nyolc aranyérmet szerzett Rióban, ami egyébként az éremtáblázat 12. helyére volt elég.

Annál is kínosabb ez,

mert bár 2015 augusztusában még mi is 8-at tippeltünk, a rajt előtt már, magunkra öltve az újságírók kincstári pesszimizmusát, csak 6-7-et mondtunk.

A legjobban talán azzal a béna bölcsességgel tudunk kikeveredni ebből a helyzetből, hogy