Svájc

 

A Jakob "Köbi" Kuhn vezette svájci válogatott a rémes Európa-bajnoki szereplés után egykori legnagyobb csillaga, Stéphane Chapuisat nélkül kezdte meg szereplését a világbajnoki selejtezőkön. A szövetségi kapitány feladata természetesen az volt, hogy méltó utódot találjon a veterán klasszis helyére, aki jól együtt tud működni Alexander Freijel - vagy éppen pótolni őt (is), mint ahogy erre a sorozat elején szükség is volt.

Svájc nemzeti csapata a negyedik csoportba nyert besorolást, ahol ellenfelei a szomszédos Franciaország, valamint Izrael, Írország és két gyengébb válogatott, Ciprus és a Feröer-szigetek voltak.

Kuhn deklarált célja volt, hogy a sorozat folyamán beépítse a gárdába a 2002-ben U17-es Európa-bajnokságot nyert gárda legkiemelkedőbb tagjait, akik rendre bizonyították rátermettségüket. Az első mérkőzésen a feröeriek ellen az ifjú csatár, Johann Vonlanthen mesterhármast vágott. A következő fellépés már nehezebbnek ígérkezett, hiszen a helvétek Dublinba látogattak, ahol azonban az elért 1-1-es döntetlen jó eredménynek számított. Miután lejárt az eltiltása, Frei is visszatért, mégpedig góllal: a harmadik, Tel-Avivban lejátszott összecsapáson azonban hiába szerzett vezetést a csapat kétszer is (a Frei, Vonlanthen támadóduó tagjai voltak eredményesek), az előnyét nem tudta megtartani.

A negyedik fordulóban aztán újabb döntetlen következett, ezt azonban sokkal jobban értékelték a svájci szimpatizánsok - ugyanis a Stade de France-ban született, az új szövetségi kapitányuk előtt bizonyítani igyekvő franciák ellen. Arról is nevezetes maradt a gárda szempontjából a találkozó, hogy először kapott meghívót két újabb ifjúsági Európa-bajnok, Philippe Senderos és Reto Ziegler - mind a ketten a kezdőcsapatban kaptak helyet. Senderos ráadásul Murat Yakin helyén, akit annak rendje és módja szerint ki is szorított a válogatottból, nagy valószínűséggel örökre. Három egymás utáni döntetlen után azonban otthon Ciprus ellen már kötelező volt a győzelem, és ha nyögvenyelősen is, de megszületett, a győztes gólt pedig a kiváló formába lendült Frei érte el.

Féltávnál tehát veretlenül állt Köbi Kuhn együttese, azonban ezt a helvéteken kívül a franciák, az írek és az izraeliek is elmondhatták magukról. A csoport ugyanis arról vált nevezetessé, hogy a körülbelül egy súlycsoportban lévő "nagyok" csak döntetlent játszanak egymással, míg a "kicsik" képtelenek pontot rabolni tőlük.

Ez a tendencia egészen a nyolcadik fordulóig tartott, amikor is Dublinban a franciák Thierry Henry villanásának köszönhetően nyerni tudtak az írek ellen, és ezzel lépéselőnybe kerültek a vetélytársakkal, közöttük Svájccal szemben (a helvétek közben Ciprust és a Feröer-szigeteket is legyőzték, valamit a "papírformának" megfelelően ismét döntetlent játszottak Izraellel). A svájciak azonban nem panaszkodhattak a sorsolásukra, hiszen két fordulóval a vége előtt is a saját kezükben volt a sorsuk - a gallokat otthon fogadták, majd utaztak Dublinba.

Az időközben Zinédine Zidane-nal megerősített franciák ellen legalább a döntetlent ki kellett harcolniuk Johann Vogeléknek, ami ugyan nem ment könnyen, de végül sikerült, Ludovic Magnin bő tíz perccel a találkozó vége előtt állította be az 1-1-es végeredményt. (Ezen az összecsapáson mutatkozott be egy újabb tizenéves tehetség, a jobb oldali középpályás Valon Behrami, akit Kuhn a hajrában cserélt be.) Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha bejelentjük, a svájci "gárdisták" Írországba is az egy pontért mentek, és Pascal Zuberbühler kapusnak (immár negyedszer) nem kellett maga mögé nyúlnia, a gól nélküli döntetlennek köszönhetően pedig a helvétek becsúsztak a csoport második helyére. Úgy, hogy Cipruson és a Feröer-szigeteken kívül egyik ellenfelüket sem tudták két vállra fektetni.

Ami ezek után a Törökország elleni pótselejtezőkön történt, az az előzmények ismeretében a tudományos fantasztikum-kategóriába sorolható: Bernben a két tinédzser, Senderos és Behrami góljaival 2-0-ra győzte le a csapat a rendkívül idegesen játszó törököket. Néhány nappal később azonban következett az isztambuli meccs, azzal pedig mindenki tisztában volt, hogy az egy teljesen más mérkőzés lesz - Rüstü Recberék otthon, a torkaszakadtából üvöltő hazai drukkerek által feltüzelve nekiesnek majd ellenfelüknek, nem úgy, mint az Alpok tövében a novemberi zimankóban. Eggyel azonban nem számoltak: hogy egy védelmi hiba után a helvétek máris tizenegyeshez jutnak, amit a selejtezősorozatban összesen hét gólt jegyzett Frei biztos lábbal értékesített is. Ezután pedig már hiába futott, hajtotta az eredményt a félholdas gárda, Tuncay Sanli mesterhármasa is kevés volt az üdvösséghez. A svájciak ugyanis a válogatott átlagéletkorát meghazudtoló taktikussággal futballoztak, és az ő szempontjukból 2-4-es végeredmény azt jelentette, hogy idegenben szerzett gólokkal, 4-4-es összesítéssel kijutottak a németországi világbajnokságra.

Hozzá kell tenni, a helvétek nem is szabadultak sértetlenül az isztambuli katlanból, de ha már adok-kapok, akkor a hegyek vitézei is bizonyságot adtak keménységükről - emlékezzünk Benjamin Huggel jól irányzott rúgására, ami a török másodedzőt trafálta el. A balhéban legrosszabbul (ha a későbbi eltiltásokat nem vesszük figyelembe) mégis szegény Stéphane Grichting járt: a végig a kispadon ücsörgő hátvéd kórházi kezelésre szorult a tömegbunyó folyományaként.