Már Sarkozy is próbál rendet vágni a francia focikáoszban

Vágólapra másolva!
Nicolas Sarkozy felszólította sportminiszterét, hogy találjanak megoldást a francia válogatottat övező kaotikus helyzetre. A gazdasági miniszter kiakadt, korábbi focisták is szégyenletesnek nevezik a történteket.
Vágólapra másolva!

Újabb szereplője van a kurvaanyázással kezdődő, vasárnap az edzés bojkottálásáig eljutó francia válogatottal kapcsolatos botránynak, legújabban Nicolas Sarkozy államfő szólalt meg a témában.

Sarkozy felszólította Dél-Afrikában tartózkodó sportminiszterét, hogy hosszabbítása meg kint tartózkodását. Az államfő azt mondta Roselyne Bachelot-nak, hogy hétfőn találkozzon Evrával, Domenech-kel és a francia szövetség elnökével, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre a keddi, Dél-Afrika elleni meccs előtt.

"Az elnökkel azt szeretnének, hogy a válogatottnál újra a nyugalom, a méltóság és a tisztelet legyen a legfontosabb" - mondta Bachelot. A kérdésre, hogy bárkit is megbüntetnek-e a botrányok miatt, azt válaszolta, hogy erről még nem született döntés, de hamarosan erre is sor kerül.

Sarkozy aktivizálódása nem meglepő, ugyanis korábban többször is kifejezte ellenszenvét Domenech irányában. 2009 januárjában például tehetetlen, alkalmatlan és szörnyű edzőnek aposztrofálta, hozzátéve, hogy a kapitány régi francia hagyományt képviseli, tehát sosem változtat, bárhogy is mennek a dolgok.

A gazdasági miniszter, Christine Lagarde, aki korábban francia szinkronúszó-válogatott volt, szintén kiakadt a francia csapat bojkottja miatt. "Meg vagyok döbbenve. Én is képviseltem a francia színeket, és ha a hazádat képviseled, akkor felelősségteljesebbnek kell lenned. A legnagyobb felelősség az, hogy nyújtsd a legjobbadat a pályán, de példamutatónak is kell lenned, mert a fiatalok felnéznek rád" - mondta Lagarde.

Emmanuel Petit-nek is lesújtó véleményt fogalmazott meg, 1998 világbajnoka szerint elfogadhatatlan, hogy a francia válogatott nem hajlandó edzeni. "Szomorú és szégyenletes" - így jellemezte a kialakult helyzetet Alain Giresse, aki 1984-ben Európa-bajnoki címet szerzett Franciaországgal.

Nicolas Anelkát amiatt küldték haza, mert elküldte a kurva anyjába Raymond Domenech-et a Mexikó elleni meccs szünetében. A játékosok azonban kiálltak Anelka mellett, és tiltakozásképp nem tréningeztek vasárnap.