Vágólapra másolva!
Ma este negyed kilenckor kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott utolsó hazai világbajnoki selejtezője. Románia az ellenfél, s a vendégeknek már egy döntetlen is a szinte biztos második helyet, a pótselejtezőn való részvételt jelenti. A magyar kispadon a vasárnap leváltott Bicskei Bertalan helyett Gellei Imre ül.

Fotó: Sárközy György (Magyar Hírlap)
Gellei Imre megbízott szövetségi kapitány Lendavival és Sebőkkel

Az eredménytelenség okán - és a válogatott teljes szétesésétől való félelem miatt - leváltott Bicskei Bertalan szövetségi kapitány helyett a kispadon Gellei Imre ül majd, aki lapunknak elmondta, szeretné visszaadni a játékosok hitét, azt az érzést, hogy meg lehet nyerni egy meccset a világ legjobbjai ellen is. Ha ez sikerül neki, talán nem kell a teljes nihil tudatában távozni a Népstadionból.

A grúziai vereség után a magyaroknak egyébként Romániát és - idegenben - Olaszországot is le kellene győzniük a pótselejtezőt jelentő második hely reményéért. Ha így történik - Románia pedig kikap otthon Grúziától, vagy döntetlent játszik -, sikerül a lehetetlen. Az esetleges mai győzelem után marad még matematikai esély egy olaszországi döntetlen esetén is, mert a románok két veresége esetén jobb gólkülönbséggel megelőzhetjük őket. No de ez tényleg csak a tisztesség kedvéért levezetett esélylatolgatás volt, sok reményünk nincs, hogy valami is megvalósuljon belőle.

Románia csapatának vezetői - élükön Jenei Imre technikai igazgatóval - viszont azt vallják, őket nem érdekli az ellenfél milyensége, helyezése vagy esélyessége, valamennyi meccsükön a játékukkal akarják kifejezni, s nem csupán szavakkal, hogy nyerni akarnak.

Az élő futball-legenda, az új szövetségi kapitány, Gheorghe Hagi tegnap azt mondta, bár egy döntetlennel is nyeregben lennének, neki csak a győzelem számít. Igaz, ideutazásuk előtt a magyar foci teljes romba döntését irányozta elő állítólag. Az Aquincum szállóban viszont ezt mondta: "Ne feledjék, ha új edző vesz át egy válogatottat, a futballisták mindig meg akarják mutatni, hogy többet tudnak, mint amennyit addig hittek róluk. Tehát vigyázni kell."

A vb-ről lemaradtak, és nem kimaradtak
Elterjedt, hogy a Grúzia ellen készülő válogatott dunavarsányi edzőtáborából a múlt hét egyik éjszakáján kiszökött két labdarúgó, és szórakozni indult. Sokak szerint ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezért is rúgták ki Bicskei Bertalan szövetségi kapitányt.

A futballisták körében kedd reggelig nem volt téma Sebők Vilmos és Mátyus János - róluk szólt a hír - kimaradása, mert, mint mondták, ilyesmi nem is történt. Reggelente olvasással kezdik a napot, így volt ez tegnap is, de amikor kinyitották az újságot, a meglepetéstől szinte szólni sem tudtak a focisták. Azon nyomban összehívtak egy röpgyűlést, amelyen igaztalannak nevezték az állítást. Közösen úgy döntöttek, hogy mivel ma van a Románia elleni vb-selejtező, a mérkőzés végéig nem foglalkoznak a megjelentekkel. A pályán szeretnék bebizonyítani sportemberi tartásukat.

Az is szóbeszéd volt, hogy a vasárnapi rendkívüli ülésen az egyik MLSZ-elnökségi tag jegyzőkönyvbe mondta a futballisták kimaradásának történetét. Az első változat szerint mindez Tbilisziben történt - az ottani közbiztonságot ismerve ez igencsak kockázatos lett volna a nemzeti színű melegítőben lévő focistáknak -, majd jött a dunavarsányi verzió. Megkerestük Annus Vincét, az ülés jegyzőkönyvvezetőjét, aki elmondta, az elképzelhető, hogy az elnökségi tagok egymás között beszéltek a futballisták kimaradásáról, ám a hivatalos jegyzőkönyvbe erről egy szó sem került.

Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára viszont másképp emlékszik. Ő azt mondja, valaki valóban felvetette az esetet, és a szövetség elnöksége azonnal megkezdte a vizsgálatot. Kiderült viszont, hogy semmi alapja nincs a híresztelésnek. Ezek szerint a válogatott focisták nem maradtak ki, bár a vb-ről nagy valószínűséggel már lemaradtak.

Világbajnoki selejtező, 8. csoport
Magyarország - Románia
Népstadion 20.15, tv: m1.
Magyarország: Király - Korsós Gy., Sebők V., Juhár, Mátyus - Dárdai, Lisztes, Lendvai, Korsós A. - Horváth F., Tököli
Románia: Lobont - Kirita, Popescu, Radoi, Chiviu - Contra, Sabau, D. Munteanu - Mutu - Ilie, Niculae.

A csoport állása

1.

Olaszország

7

5

2

0

15-3

17

2.

Románia

6

4

0

2

7-6

12

3.

Magyarország

6

2

2

2

14-10

8

4.

Grúzia

6

2

0

4

9-11

6

5.

Litvánia

7

0

2

5

3-18

2


Katona Horváth János, Burkovits Ferenc

Korábban: