Vágólapra másolva!
Január 25-én tartják a következő labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását, és akkor tudjuk meg azt is, hogy az olimpiai repülőjegyért való harcban kikkel kerül össze a magyar csapat.

Róth Antal, a fiatalok nemrégiben kinevezett szövetségi edzője ügyében még nincs döntés, vagyis egyelőre kérdéses, hogy az olimpiai együttes mellett maradhat-e az NB I B-s Pécsi MFC trénere. Valószínűleg nem, annak ellenére, hogy tavasszal nem lesz tétmérkőzése a címeres mezes gárdának.

"Illetve mégis csak lesz, még ha nem is Eb-selejtezőről van szó. Három Alpok-Adria kupameccset örököltem elődömtől, Gellei Imrétől, azokon dirigálom a válogatottat. Ősszel már biztosan játszunk az olimpiai kijutásért is, úgy gondolom, két-három meccsre akkor kerül sor. A január 25-én ismertté váló programtól függ kerethirdetés ideje is. Így egyelőre nevekkel nem tudok szolgálni" - nyilatkozta Róth Antal.

Horváth László

Korábban:

Róth Antal: "Fiatalokból jó a felhozatal"