Vágólapra másolva!
Dr. Csábi Bettina, a WIBF-GBU harmatsúlyú hivatásos bokszvilágbajnoka eddig sem volt népszerűtlen ökölvívó, de a bolgár Ivanova felett aratott debreceni győzelme óta - mellyel megszerezte a fent említett szervezet vb-övét - még inkább az országos figyelem középpontjába került. A csinos, fiatal jogászhölgy gyakorlatilag minden létező küzdősportban volt már világbajnok, de a jövőben csak az ökölvívásra összpontosít - ott viszont nagyon, mert címhalmozásra tör.

"Befejeztem a kiruccanásokat a többi küzdősport, a karate, a thai-boksz és a kick-boksz területére, ma már az egyetlen komoly kihívás az ökölvívás - de az nagyon. Minél több szervezet világbajnoki övének begyűjtését tervezem, szeretnék megverekedni súlycsoportom valamennyi jelentős versenyzőjével", beszélt terveiről az [origo]-nak dr. Csábi Bettina, a Felix-Promotion 26 éves harmatsúlyú világbajnoknője.

- Kitől kapta élete eddigi legnagyobb pofonját?
- Az olasz Katia Russótól négy éve, Szicíliában, akitől akkor egy ötödik menetes KO-val elvettem a világbajnoki címét. De az nem ökölvívásban volt.

- Ki volt legkeményebb ellenfele?
Karatéban Vid Gabriella, ő nagy bajnok volt, és óriási csatában tudtam csak legyőzni. Thai-bokszban az oroszok profi világbajnoka, Julia Halturina, akivel Thaiföldön, Bangkokban, a VB elődöntőjében találkoztam. Kick-bokszban utolsó ellenfelem, a szintén orosz Tatjana Baranova, ellene vívtam az utolsó nem bokszmeccsemet. Ökölvívásban egyértelműen a szombaton legyőzött Ivanova.

- Mi vonz egy nőt a szorítóba?
- A kihívás. Miután karatéban mindenkit legyőztem, hová léphettem volna tovább, mint a szorítóba? Utólag már látom, hogy mekkora kockázatot vállaltam, de még soha egy pillanatra sem bántam meg.

- Melyik volt az első sportág, amellyel megismerkedett?
A kyokushin karate. 8 éves voltam.

- Volt-e törés a pályafutásában, hiszen veretlen?
- Persze, hiszen minden pályafutás tele van buktatókkal. Többször voltam már azon a ponton, hogy abbahagyom. De ilyenkor mindig felrázom magam, és megtalálom a kiutat, úgy is mondhatnám, hogy előre menekülök.

- Fogalmazóként dolgozik, jogász doktori diplomával. A munkatársai mit szólnak ahhoz, hogy ökölvívással keresi a kenyerét?
- A munkatársaim és a feletteseim is nagyon megértőek, és pozitívan viszonyulnak életem ezen feléhez. A munkában viszont nincs kivétel, de nem is várom el, hogy helyettem dolgozzanak.

- Ön szerint nőies sportág a boksz?
- Nincsenek férfias vagy nőies sportágak, csak sportágak vannak, amiket lehet művelni férfiasan, vagy nőiesen. Én úgy gondolom, hogy egy nőnek a ringben is nőnek kell maradnia, és akkor nincs baj.

Ch. Gáll András