Vágólapra másolva!

Sydney: 200 millió hiányzik <br/>

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának belga tagja, a testület nevében mindenkitől bocsánatot kért, akinek a NOB a Salt Lake City-vel kapcsolatban kirobbant korrupciós botránnyal csalódást okozott - jelentette csütörtökön a dpa német hírügynökség.

- Nagyon sajnálom a 2000-es sydneyi nyári olimpia szervezőit, akik komoly támogatókat vesztettek el néhány NOB-tag felelőtlen magatartása miatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy testületünknek kellene a veszteségeket pótolni - nyilatkozta a sportvezető. A játékok költségvetését 50 millió ausztrál dollárral kellett a szervezőbizottságnak csökkenteni, de a zavartalan lebonyolításhoz még így is hiányzik 200 millió dollár. Az olimpia megrendezése összesen 2.6 milliárd dollárba kerül. A doppinggal kapcsolatban Rogge - aki a NOB orvosi bizottságának is az elnökhelyettese - úgy véli, hogy a nyári játékokig nem sikerül olyan eljárást kidolgozni, melynek segítségével egyértelműen ki lehet majd mutatni a sportolóknál az EPO nevű vérdoppingszer alkalmazását, valamint a növekedési hormonkészítmények szedését.

(MTI)