Vágólapra másolva!

A Spurs és a Pacers 4-0-val jutott tovább<br/>

Az ifjú favoritok még "becsületpontot" sem tudtak szerezni a rájátszás második körében, a San Antonio Spurs és az Indiana Pacers négyből négy nyert meccsel jutott a konferenciadöntőbe. Nyugaton a Los Angeles Lakers, Keleten a Philadelphia 76ers szégyenkezhet.

A Lakers utolsó mérkőzését játszotta a Great Western Forumban, jövőre új aréna lesz az otthonuk, még a Spurs számára volt emlékezetes a mérkőzés. Tim Duncan szombati 37 pontja után 33-at szerzett, ismét kiegészítve 14 lepattanóval. A Spurs végig vezetett, és az 1999-es playoff legmagasabb pontszámát érte el, négy mérkőzésen búcsúztatva a Lakerst. A Spurs története során először vett simán egy négy nyert meccsig tartó összecsapást.

Philadelphiában a Pacers az első 13 dobását kihagyta a negyedik negyedben, mégis meg tudta nyerni a 76ers elleni negyedik mérkőzést, így szintén 4-0-val jutottak a főcsoport elődöntőbe. Valószínűleg a New York Knicks-szel fognak ott találkozni, mert Patrick Ewingék újra legyőzték az Atlanta Hawkst, így 3-0-ra vezetnek. A Pacers az első csapat az 1993-as Chicago Bulls óta, amely veretlenül veszi a rájátszás első két fordulóját.

A Madison Square Gardenben a Knicks kispadja sokat tett azért, hogy az Atlanta elleni újabb győzelemmel a kiesés szélére sodródjon a Hawks. Patrick Ewing továbbra is maródi, így ezúttal cseréje, Chris Dudley tette oda magát: 14 pont, 12 lepattanó és a Hawks centere, Dikembe Mutombo életének megkeserítése áll a dicsőséglistáján.

Portlandben a Trail Blazers - Isaiah Rider az utolsó fél percben elkövetett hét pontjának is köszönhetően - a Western Conference bajnoki címvédője, a Utah Jazz ellen ismét nyert, így 3-1-re vezet.

pont

lepattanó

asziszt

Philadelphia 76ers

86

Iverson 25

Geiger 13

Snow 7

Indiana Pacers

89

Miller 23

Davis 13

Jackson 13

New York Knicks

90

Sprewell, Houston 17

Dudley 12

Childs 6

Atlanta Hawks

78

Long, Smith 17

Mutombo 16

Blaylock 3

Los Angeles Lakers

107

O'Neal 36

O'Neal 14

Fisher, Lue 6

San Antonio Spurs

118

Duncan 33

Duncan 14

Johnson 10

Portland Trail Blazers

81

Rider 24

Sabonis 15

Anthony 3

Utah Jazz

75

Malone, Russell 17

Malone 11

Stockton 10

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: