Vágólapra másolva!

Ikertornyok árnyékában a Lakers<br/>

A San Antonio Spurs "ikertornyai", azaz Tim Duncan és David Robinson vezérletével fölényesen, 105-81-re legyőzte a Los Angeles Lakerst. Vereséggel mutatkozott be Darrell Walker, a Jordan által Washingtonba szerződtetett tréner.

Fotó: Reuters

A houstonos Williams száguld a kosár felé

Fotó: Reuters

Owens csak 1 pontot dobott, de az is
nélkülözhetetlen volt a 76-ers sikeréhez

Vin Baker - számára idénycsúcsot érő - 33 ponttal terhelte Salt Lake Cityben a Utah Jazz kosarát, és segített a Seattle SuperSonicsnak ellenállni egy, az utolsó negyed végén indított ádáz Jazz-rohamban. Baker a döntő pillanatokban értékesített két büntetőt, a hátralévő időben már nem tudott fordítani a Utah, így elszenvedte 4. egymás utáni vereségét. Gary Payton volt a Seattle legjobbja 35 ponttal, Karl Malone a Jazzé 26-tal és 11 lepattanóval.

Clevelandben Dávid Kornél egykori csapata küzdelmes mérkőzésen múlta felül a Wahington Wizardsot. Shawn Kemp a gyenge kezdés után felülkerekedett a gondokon, 28 pontjából 26-ot a második játékrészben dobott, így nyerhette meg sorozatban az ötödik hazai meccsét a Cavs. Kudarccal mutatkozott be tehát Darrell Walker, a Wizards új edzője, akit Michael Jordan hétfőn nevezett ki Gar Heard utódjának.

Houstonban két fiatal, az újonc Steve Francis és a második idényét taposó Cuttino Mobley 45 pontot hozott össze, amivel a Rockets meggyőző csapást mért az idegenben gyenge Charlotte Hornets-re. Mobley 13 pontot dobott a negyedik játékrészben, míg Francis remekül (22 próbából 15 jó) dobott a második félidőben.

Dallasba látogatott a Philadelphia 76ers, ahol Michael Finley ugyan megszerezte a labdát a hazaiaknak, de Steve Nash elhibázta a dudaszóval egyidejű dobást, így a 76-osok 101-100 arányú győzelmet arattak. A philadelphiai Allen Iverson 29 pontot dobott, többek között a mindent eldöntő büntetőket 21 másodperccel a meccs vége előtt. Cedric Ceballos (26 pont, 12 lepattanó) és Finley (21 pont) bizonyultak a legjobbnak a Mavericksben.

Az NBA egyetlen francia játékosa, Tarik Abdul-Wahad távozik az Orlando Magictől és a Denver Nuggets játékosa lesz. Az egyik legjobb védőként számon tartott kosaras - aki három éve játszik az NBA-ban - a két egyesület közötti, 5 játékost érintő csere keretében vált csapatot. - Sajnáljuk, hogy meg kell válnunk tőle és másik jó játékosunktól, Chris Gatlingtól, de ez a tranzakció számunkra 16 millió dollár megtakarítást jelent - mondta John Gabriel, az Orlando igazgatója, aki a két játékosért cserébe hármat kap: a csapathoz kerül Chauncey Billups, Ron Mercer és Johnny Taylor.

Tarik Abdul-Wahad 1997-ben a Sacramento Kingsnél kezdte NBA-s szereplését, és tavaly augusztusban került az Orlandoba, ahol mérkőzésenként 12.2 pontos átlagot ért el.

Indiana Pacers - Boston Celtics 99-96
Conseco Fieldhouse, 18 345 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Smits 26, D. Davis 14, Jackson 7, illetve Walker 27, Potapenko 12, Anderson 7

Cleveland Cavaliers - Washington Wizards 112-108
Gund Arena, 11 298 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Kemp 28, Kemp 12, Miller 7, illetve Murray 23, Howard 11, Strickland 9

New York Knicks - Orlando Magic 77-98
Madison Square Garden, 19 763 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Camby 23, Ward 7, Childs 7, illetve Atkins 22, Outlaw 11, Armstrong, Atkins 7-7

San Antonio Spurs - Los Angeles Lakers 105-81
Alamodome, 25 589 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Duncan 29, Duncan 18, Johnson 9, illetve O'Neal 31, Bryant, O'Neal 7-7, Bryant 8

Dallas Mavericks - Philadelphia 76ers 100-101
Reunion Arena, 13 506 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Ceballos 26, Ceballos 12, Nash 8, illetve Iverson 29, Ratliff 13, Snow 11

Houston Rockets - Charlotte Hornets 99-83
Compaq Center, 14 391 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Mobley 23, Cato, Olajuwon 8-8, Francis 8, illetve Jones 20, Coleman 11, Davis 5

Utah Jazz - Seattle SuperSonics 96-104
Delta Center, 19 327 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Malone 26, Malone 11, Stockton, Malone 8-8, illetve Payton 35, Barry 8, Payton 7

Portland Trail Blazers - Chicago Bulls 92-81
Rose Garden, 20 220 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Grant 19, Wallace 9, Pippen 7, illetve Brand 22, Brand 8, Kukoc 4

Los Angeles Clippers - Golden State Warriors 76-107
Staples Center, 10 409 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Nesby 20, Olowokandi 10, M. Taylor, Murdoc, Nesby, Hudson 2-2, illetve Jamison 24, Marshall 13, Starks, Marshall 6-6

[laky]

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: