Vágólapra másolva!

Rodman sosem változik<br/>

Dennis Rodman megint mókázott: a Toronto-Dallas mérkőzésen a pályán folytatott ülősztrájkot a bírók ellen. A Lakers és a Blazers folytatta versenyfutását, a Los Angeles-iek a Philadelphiát, a portlandiek a Sacramentót győzték le, hogy tartsák egymással szemben a lépést.

Fotó: Reuters

Carterék elhasaltak a Dallason

Fotó: Reuters

A Féreg itt még talpon

A Portland Trail Blazers ismét bizonyította klasszisát, az egyik legfélelmetesebb csarnoknak számító sacramentói ARCO Arenában verve meg a helyi Kings együttesét, 108-103-ra, hosszabbítás után. A Portland nemcsak a hazai győzelmi mutatóban (20-3), de a vendégként játszott találkozókat tekintve (22-8) is ligaelső most már, nem beszélve az összesített mérlegről. Scottie Pippen 21, Rasheed Wallace 24 pedig pontot szerzett, abból hetet a hosszabbításban, és a Blazers győztes szériája immáron nyolc meccs hosszúságú, továbbra is a Lakerst előzve meg, mind a Pacific csoportban, mind Nyugaton, mind az egész ligát tekintve.

Fotó: Reuters

A háttérben figyelő Hakeem Olajuwon 21 pontot
és 9 pattanót szerzett, ezt a kosarat azonban
David Robinson (15, 6) dobja

Charlotte-ban tért magához a két szégyenteljes vereséget szenvedő Miami Heat, legyőzve a Hornets gárdáját 85-80-ra. Tim Hardaway, Alonzo Mourning és Jamal Mashburn összesen 64 pontot dobtak a Heat javára, míg a hazaiaknál Eddie Jones volt a legjobb 18 ponttal. A Hornets három győzelemmel lemaradva áll a harmadik helyezett Miami (32-19) mögött a Keleti konferencia negyedik helyén.

A Minnesotából tavaly New Jerseybe szerződött Stephon Marbury emlékezetessé tette a visszatérését: a Nets irányítója úgy vezette 91-89-es győzelemre csapatát a Timberwolves otthonában, hogy közben 39 pontot szerzett - ráadásul éppen vasárnap ünnepelte 23. születésnapját. A minneapolisi gárda legjobbja, Kevin Garnett 27 pontot dobott, de az utolsó pillanatban kihagyott egy ziccert, igaz ezen senki nem lepődött meg, előtte is csak 8-szor talált be 32 kísérletből.

A Golden State Warriors, Jason Caffey 25 pontjával és 16 lepattanójával 112-103-ra verte a Washington Wizards együttesét, amelynek ez volt a hetedik veresége egyhuzamban.

Charlotte Hornets - Miami Heat 80-85
Charlotte Coliseum, 21 539 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): E. Jones 18, Coleman 12, Mason 7, illetve T. Hardaway 23, P. J. Brown, Mashburn, Mourning 8-8, T. Hardaway 12

Minnesota Timberwolves - New Jersey Nets 89-91
Target Center, 19 449 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Garnett 27, Garnett 18, B. Jackson 7, illetve Marbury 39, Kittles 8, Marbury 5

Sacramento Kings - Portland Trail Blazers 103-108 - hu.
ARCO Arena, 17 317 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Webber 33, Webber 19, Webber 7, illetve Ra. Wallace 24, Sabonis 14, Pippen 6

Philadelphia 76ers - Los Angeles Lakers 84-87
First Union Center, 21 060 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Ratliff 20, T. Hill 12, Iverson 8, illetve S. O'Neal 22, S. O'Neal 16, S. O'Neal 9

Houston Rockets - San Antonio Spurs 111-113 - hu.
Compaq Center, 16 285 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Olajuwon 21, Ke. Thomas, Olajuwon 9-9, Francis 12, illetve Duncan 25, Duncan 11, Av. Johnson 13

Toronto Raptors - Dallas Mavericks 96-100
Air Canada Center, 19 800 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): V. Carter 24, A. Davis 8, V. Carter, Christie 7-7, illetve Finley, Ceballos 23-23, Rodman 16, Nash 4

Golden State Warriors - Washington Wizards 112-103
Arena in Oakland, 13 867 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Caffey 25, Caffey 16, Hughes 7, illetve White 23, White 14, R. Strickland 11

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

Ha nyer a Los Angeles Lakers, a Portland sem adja alább, hogy megőrizze első helyét, mind a nyugati, mind az összesített tabellán. Vince Carter rossz formája vereséget jelentett a Torontónak, míg Allen Iverson 19 ponttal is győzelemre vezette a Philadelphiát.