Vágólapra másolva!

Fotó: Reuters
Del Piero, Trezeguet és Tacchinardi ünnepli a Juve második gólját

A csoport másik mérkőzésén két örökös BL-résztvevő, a Rosenborg és a Porto csapott össze, a győzelemnek végül a portugálok örülhettek. Legjobbjuk a brazil Deco Suares volt, aki előbb gólpasszt adott a portóiak új gólzsákjának, Penának, majd a szünet után maga is a hálóba fejelt. Amikor a norvég Bent Skammelsrud szabadrúgása a két kapufa találkozásáról pattant vissza, akkor a hazai drukkerek érezhették: ez nem az ő napjuk. A Rosenborgnak csak a szépítésre futotta erejéből, a hosszabbítás második percében Sigur Rushfeldt közelről fejelt a hálóba, ám ez nem sok vigaszt jelentett a trondheimieknek.

Az F csoportban két vendéggyőzelem született, ami a Barcelona isztambuli vendégjátéka esetén nem olyan nagy meglepetés, ám a Leverkusen lyoni győzelme már annak tekinthető. A gyógyszergyáriak ebben a szezonban még nem szenvedtek vereséget, ennek ellenére senki sem számított arra, hogy el tudják hozni a három pontot Lyonból, hiszen az Olympique hazai pályán rendkívül veszélyes ellenfél, elég, ha csak a tavalyi, Bayern München elleni 3-0-s diadalara gondolunk. A franciák most is sokat veszélyeztettek, ám a Leverkusen kapusa, Hans-Jörg Butt ihletett formában védett. A vendégek részéről leginkább Oliver Neuville játszott veszélyesen, csatártársa, Ulf Kirsten szinte a pályán sem volt - lehet, hogy ezt hitték a védők is, hiszen a 75. percben a veterán támadó szerezte a találkozó egyetlen gólját. A franciák bánatát tovább gyarapította, hogy nem sokkal a lefújás előtt Juninho Pernambucano piros lapot kapott.

A Barcelona kissé tartott a Fenerbahce elleni meccstől, hiszen a katalánok még jól emlékeztek arra, hogy egy éve milyen megalázó vereséget szenvedtek a Besiktas otthonában. Nos, most a török csapat kapott ki simán, hiszen az isztambuliak egy épkézláb támadást sem tudtak vezetni a Barca kapujára. A vendégek viszont igen, és előbb Patrick Kluivert, majd Patrik Andersson is eredményes volt a részükről. A második félidőben aztán a csereként beállt Javier Saviola is betalált (a tinisztárnak ez volt az első gólja tétmeccsen a Barcában), ami már a reflektoroknak is sok volt. 21 perccel a lefújás előtt elaludtak a lámpák, és a meccs csak egy kisebb kényszerszünet után folytatódhatott, ám változás már nem történt.

Beckham (jobbra) a hajrában szerzett győztes gólt.

Még tovább kellett izgulnia a spanyol Deportivo szurkolóinak, pedig az első játékrészben úgy tűnt, hogy kedvenceik sima győzelmet aratnak. A csapatkapitány Fran a 22. percben hatalmas gólt rúgott, de a többi helyzet kimaradt, és az utolsó tíz percben a görögök is támadásba lendültek. A csereként beállt Peter Ofori-Quaye lövése kipattant a kapusról, amit Jannakopulosz helyezett a hálóba, majd egy tökéletes kontra után három görög vezethette rá a labdát a kapusra, és végül Ofori-Quaye volt a befejező ember. Az utolsó percekben a Depor kétségbeesetten ívelgette be a labdát a tizenhatoson belülre és az egyik ilyen akció eredményre vezetett: a belöbbölt játékszert Juan Carlos Valerón rúgta a kapuba.

A nap legelső meccsét a H csoportban rendezték, hiszen Moszkvában két órával előbbre járnak, mint Európa nagy részén. A Szpartak Moszkva a holland Feyenoordot fogadta, és az oroszok kapujában a 18 esztendős Makszim Kabanov állt, akinek ez volt az első meccse a felnőttek között. Az ifjú hálóőr már a 12. percben kénytelen volt kapitulálni, de Paul Bosvelt bombáját valószínűleg senki sem tudta volna védeni. Kabanov aztán nem sokkal később bizonyította, hogy érti a dolgát, hiszen a teljesen egyedül kilépő Bonaventure Kalou lábáról lelopta a labdát. Ezt követően futószalagon következtek a hazai helyzetek, ám egyikből sem lett gól, ellentétben Jon-Dahl Tomasson lehetőségével, amit a dán támadó értékesített. A Szpartak azonban a kétgólos hátrányban sem adta fel és három perc múlva szépített, miután a brazil Robson már valóban elronthatatlan helyzetbe került. Az egyenlítésre sem kellett sokat várni, amelyet Vlagyimir Besztcsasztnih szerzett meg.

A csoportban senki sem tudott pillanatnyi előnyt szerezni, hiszen a másik találkozón a Bayern München csak egy gól nélküli döntetlenre volt képes a Sparta Prahával szemben. A bajorok nagyon megérezték Stefan Effenberg és Mehmet Scholl hiányát, akiket Ciriaco Sforza ismét nem tudott pótolni. Kicsivel nagyobb szerencsével a Bayern még így is nyerhetett volna, ám az első félidőben Nico Kovac lövése után a labda a lécről a földre, onnan ismét a felső kapufára, majd megint a gólvonalra pattant, mielőtt a védők kivágták volna. Azt még a televíziós lassítások során sem nagyon lehetett megállapítani, hogy a labda teljes terjedelmével áthalad-e volna a gólvonalon, így nem lehet a bíró szemére vetni, hogy továbbot intett...

Bajnokok Ligája, csoportmérkőzések, 2. forduló
E csoport
Juventus - Celtic 3-2 (1-0)
Torino, Delle Alpi stadion, 40 ezer néző, vezeti: Hellmut Krug (német)
Juventus: Buffon - Thuram, Montero, Iuliano - Zenoni, Tacchinardi, Davids, Pessotto (Birindelli, 63.) - Del Piero (Amoruso, 87.) - Salas (O'Neal, 69.), Trezeguet
Celtic: Douglas - Mjallby, Valgaeren, Balde - Agathe, Lennon, Lambert, Thompson (Petta, 58.), Petrov - Larsson, Sutton
gól: Trezeguet (43., 55.), Amoruso (90.), illetve Petrov (68.), Larsson (86.)
sárga lap: Iuliano (31.), Davids (42.), Birindelli (85.), illetve Thompson (27.), Valgaeren (89.)
kiállítva: Davids (75.)

Rosenborg - Porto 1-2 (0-1)
Trondheim
v: Barber (angol)
Rosenborg: Arason - B.I. Johnsen (El-Fakiri, 77.), Basma, Hoftun, Saarinen -Berg, Skammelsrud, Strand - Brattbakk (Enerly, 84.), F. Johnsen, Rushfeldt
Porto: Ocsinnyikov - Ibarra, Jorge Costa, Carvalho, Silva, Andrade - Rubens Junior (Paredes, 37.), Deco - Capucho (Alejnyicsev, 90.), Pena (Postiga, 84.), Costinha
gól: Rushfeldt (92.), illetve Pena (10.), Deco (60.)
sárga lap: Brattbakk (6.), illetve J. Costa (31.), Silva (87.), Andrade (91.), Postiga (93.)


Fenerbahce - Barcelona 0-3 (0-1)


Fenerbahce:
Barcelona:
gól:

Lyon - Leverkusen 0-1 (0-0)
Lyon
v: Cesari (olasz)
Lyon: Coupet - Deflandre, Edmilson, Brechet, Müller, Violeau, Laigle (Delmotte, 79.), Carriere (Pernambucano, 67.), Foe, Govou, Nee (Luyindula, 61.)
Leverkusen: Butt - Nowotny, Placente, Da Silva, Bastürk (Zivkovic, 80.), Ballack, Schneider, Sebescen, Ramellow, Neuville (Brdaric, 85.), Kirsten (Ojigwe, 85.)
gól: Kirsten (75.)
sárga lap: Brechet (30.), illetve Placente (20.), Novotny (60.), Zivkovic (92.)
kiállítva: Pernambucano (84.)

G csoport
Deportivo - Olimpiakosz 2-2 (1-0)
La Coruna
v: Wegereef (holland)
Deportivo: Molina - Manuel Pablo, Donato, Naybet, Romero, Mauro Silva, Sergio González, Victor, Pandiani, Fran, Tristán (Makaay, 70.)
Olimpiakosz: Elefteropulosz - Mavrogenidisz (Patzatszoglu, 76.), Bermudez, Anatolakisz, Venetidisz, Jannakopulosz, Karembeu, Ze Elias, Djordjevic, Zetterberg (Ofori-Quaye, 60.), Giovanni (Amanatidisz, 84.)
gól: González (22.), Valerón (94.), illetve Jannakopulosz (80.), Ofori-Quaye (83.)
sárga lap: Romero (81.), illetve Ze Elias (32.), illetve Mavrogenidisz (44.), Jannakapolusz (45.)

Manchester United - Lille 1-0 (0-0)
Manchester
v: Temmink (holland)
Manchester United: Barthez - G. Neville (Silvestre, 12.), Brown, Blanc, Irwin, Beckham, Veron, Keane, Giggs (Solksjaer, 74.), Scholes, Van Nistelrooy
Lille: Wimbee - Ecker, Cygan, Fahmi, Tafforeau (Schmitz, 86.), Pichot, D'Amico, Cheyrou (Boutoille, 75.), Sterjovski (Olufade, 92.), N'Diaye, Bakari
gól: Beckham (90.)
sárga lap: D'Amico (29.)

H csoport
Bayern München - Sparta Praha 0-0
München
v: Irvine (észak-ír)
Bayern: Kahn - Sagnol, Kuffour, R. Kovac, Lizarazu - Salihamidzic, Sforza, N. Kovac (Sergio, 56.), Fink - Elber (Pizarro, 72.), Jancker
Sparta Praha: Cech - Grygera, Hübschmann, Novotny, Labant - Sionko, Jarosik, Hasek, Michalik (Flachbart, 92.) - Hartig (Babnic, 57., Zelenka, 93.), Kincl

Szpartak Moszkva - Feyenoord 2-2 (0-1)
Moszkva
v: López Nieto (spanyol)
Szpartak: Kabanov - Kovtun, Tchuisse (Ananko, 32.), baranov, Bulatov, Tyitov, Cihmejsztruk, Beszcsasztnih, Parfjonov, Robson, Mitrevszki
Feyenoord: Zoetebier - Rzasa, Van Gastel (De Visser, 67.), Bosvelt, Kalou (Collen, 71.), Van Hooijdonk, Tomasson, Paauwe, De Haan, Van Gobbel, Emerton
gól: Robson (62.), Beszcsasztnyih (69.), illetve Bosvelt (12.), Tomasson (58.)

Ajánlat:

A forduló mérkőzése: Juventus - Celtic 3-2 (E csoport)

Csoportállások, következő mérkőzések

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!