Társoldalunk:

Még hétszázötven nap az athéni olimpiáig

Athénban járt a Magyar Olimpiai Bizottság küldöttsége, megnézte a 2004-es versenyek színhelyét, és tárgyalt többek között a kajak-kenu válogatott elhelyezéséről. A MOB hétszázötven olimpiai kerettaggal kötött szerződést, és aki doppingol, automatikusan kizárja magát az athéni csapatból.

Egyelőre a sydneyi olimpia közelebb van hozzánk, mint az athéni, de a MOB már visszaszámol: vezetői hétszázötven nappal a 2004-es versenyek előtt - az ünnepélyes megnyitó augusztus 13-án lesz - tartottak tájékoztatót az előkészületekről. Schmitt Pál elnök elöljáróban kijelentette: azzal, hogy főpolgármester-jelöltként is számos új elfoglaltsága lett, "nem csökkent a MOB iránti elkötelezettsége".

Az elnök a doppingellenes program fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy erre az évre 525 - többségében versenyen kívüli - ellenőrzést terveztek, ebből 470 vizsgálatot már elvégeztek, és csak egy pozitív eset akadt. Tavaly tizennégyen buktak le, többségükben nem olimpiai sportágak képviselői. Az athéni keretnek hétszázötven tagja van, a sportolókkal olyan szerződést kötött a MOB, amely tartalmazza, hogy csak tiszta eszközökkel készülnek fel. Aki doppingol, az automatikusan kizárja magát a csapatból.

Molnár Zoltán ügyvezető igazgató egy kisebb küldöttséggel Athénban járt. A MOB vezetői elérkezettnek látták az időt arra, hogy felvegyék a személyes kapcsolatot a szervezőkkel, és megnézzék a készülő olimpiai létesítményeket. A kajak-kenu versenyek színhelye 35 kilométerre van az olimpiai falutól, ráadásul a reggeli futamok korán kezdődnek. A versenyzőknek hajnali fél ötkor kellene felkelniük ahhoz, hogy idejében kiérjenek a faluból, ezért döntöttek úgy a vezetők, hogy inkább a pálya mellett keresnek szállást.

A tizenhétezer ágyas olimpiai falu építése rendben halad, légkondicionált szobákban lakhatnak majd a versenyzők. A szálláskeresés inkább azoknak okoz gondot, akik nem a hivatalos delegáció tagjaként utaznak Athénba, a szállodai szoba kevés és igen drága. Tárgyalnak a Svéd Olimpiai Bizottsággal arról, hogy egy, a Pireuszi-öbölben horgonyzó svéd óceánjárón is elhelyeznek magyarokat.

Mausz Gotthárd, a Pegazus utazási iroda igazgatója elmondta, hogy a játékok alatt háromezer magyar turistát akarnak Görögországba utaztatni. Lesz olyan út, amelynek részvevői csak ízelítőt kapnak az olimpiából, Athéntól 150-200 kilométerre szállásolják el őket, egy másik csoportot pedig kempingben helyeznének el. A másik véglet: várhatóan kapnak hetven kabint az említett óceánjárón is, amelyen ötcsillagos szállónak megfelelő körülmények várják a vendégeket.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK