Az 1919-es spanyolnátha-járvány óta mindössze egyszer fordult elő, hogy elmaradt a világ legjobb jégkorong-bajnokságának tartott NHL küzdelemsorozata. A tavalyi évad a támadások és tárgyalások kereszttüzében semmivé foszlott, idén - már az új kollektív szerződéssel felvértezve - újra jégre léphet a 30 csapat. S ha szerencsénk van, akkor Vas János személyében az első magyar NHL-játékost is köszönthetjük bajnoki meccsen a Dallas Stars színeiben.
Egy év alatta annyit hallhattuk a kollektív szerződés kifejezést, hogy szinte már értünk is az NHL pénzügyi dolgaihoz. Tény, az 1893-ban alapított Stanley-kupát 2005-ben nem adták ki, ez korábban csak egyszer, még 1919-ben fordult elő, akkor a világméretű, a hokisok között is halálos áldozatokat követelő spanyolnátha-járvány miatt.
De mi is lehetett az az ok, amely arra késztette a tulajdonosokat, hogy inkább a bajnokság töröltetése mellett döntsenek?
2004. szeptember 15-én hivatalosan is lejárt az 1995-től érvényes kollektív szerződés, s mivel új kontraktus nem köttetett a tulajdonosok és a játékosok között, holtvágányra került a bajnokság kérdése.
A tulajdonosok ugyanis állították, az elharapódzó jövedelmek miatt 10 esztendő alatt 1,8 milliárd dollárt veszítettek. Azaz ennyivel több volt a kiadás, mint a bevétel. Ennek érdekében próbáltak lobbizni, megoldásként pedig egyfajta fizetési sapka bevezetését javasolták (amely nem ismeretlen a tengerentúlon, a profi kosárlabda-, illetve amerikaifutball-ligában - NBA, NFL - már alkalmazta). Ennek értelmében a bevételek meghatározott százalékában maximáltál volna a játékosoknak kifizethető jövedelmet, illetve csapatonként is meghatározták volna az együttesre érvényes pénzkeretet.
Ebbe viszont a játékosok nem kívántak beleegyezni, többek között csalással és csúsztatással vádolták meg a tulajdonosokat, mondván, a veszteségek nagyságát alaposan eltúlozzák.
Pedig Hivatalos vélemény is készült, Arthur Levitt, az USA tőzsdefelügyeleti bizottságának (Securities & Exchange Commission) egykori elnöke egy 24 oldalas (plusz 11 függelékből álló) anyagot állított össze tavaly decemberben, amely világosan kimutatta, a liga 30 csapata közül 19 átlagosan 18 millió dolláros veszteséget mutatott fel, míg 11 csapat átlagos nyeresége 6,4 millió dollárt tett ki. Összességében azonban a 2002-2003-as szezon 273 millió dolláros veszteséget termelt.
Köszönhető mindez az elharapózó fizetéseknek, tíz év alatt a bérek megháromszorozódtak (ami ugye csupán az átlagkeresetet jellemzi, akadtak jóval nagyobb méretű eltérések egyes sztárok esetében).
A nagy válság kezdetén, 2004 novemberében a neves Forbes magazin is készített összeállítást. A lap állította, a harminc franchise átlagértéke 163 millió dollár, ez három százalékkal több, mint 2003-ban, s 31 százalékkal magasabb érték, mint hat évvel korábban, 1998-ban. A szakemberek szerint az 1997-es bővítéskor bevett négy együttes (Atlanta Thrashers, Columbus Blue Jackets, Minnesota Wild, Nashville Predators) akkori 80 milliós értéke már 130 millió felett jár...
Az egyéves tárgyalássorozat végén idén júliusban végre megszületett az egyezség. A hatéves szerződés értelmében a csapatok a következő szezonban legalább 21, legfeljebb 39 millió dollárt költhetnek fizetésekre. Egyetlen hokis sem kereshet többet a felső érték húsz százalékánál, vagyis 7,8 milliónál. Az élő szerződések esetében a játékosok 24 százalékos bércsökkenést kénytelenek elviselni, azok pedig, akik így is a maximumérték fölött maradnának, még többet. A minimálbér évi 185 ezerről felugrik 450 ezerre. Felemelik a korhatárt, melytől fogva a játékos maga rendelkezik szerződésével: úgynevezett szabadügynökké válni eddig 25, mostantól 27 éves kortól lehet.