Vágólapra másolva!
Pozitív doppingtesztet produkált az egyik magyar sportlövő a november 29-i légfegyveres országos bajnokságon, közölte pénteken a Magyar Antidopping Csoport (MACS).

Zakor Andrea, a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) szakfelügyelője elmondta, hogy egy szabadidős versenyző akadt fenn a vizsgálaton. Az amatőr sportoló betegségére orvos által felírt gyógyszereket szedett, ám nem jelentette be hivatalosan, így követett el doppingvétséget.

A MACS közleménye hangsúlyozza, hogy az első, úgynevezett A minta pozitív vizsgálati eredménye önmagában nem jelent doppingvétséget, a versenyző kérheti a B jelű minta analízisét.

Az érintett sportág sportszövetsége a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata, a hatályos magyar jogszabályok, valamint a szövetségi szabályzatok alapján köteles az előzetes felülvizsgálati eljárás, továbbá annak eredményétől függően a doppingeljárás lefolytatására.