Vass Dóra hibával kezdett a budapesti Világkupán

Budapest, 2015. augusztus 7.
A japán Kaho Minagava karikagyakorlatát mutatja be a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa versenyének selejtezőjében a budapesti Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban 2015. augusztus 7-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
A japán Kaho Minagava karikagyakorlatát mutatja be
Vágólapra másolva!
A junior- és a még fiatalabb korosztály képviselőinek versenyeivel kezdődött meg, majd a felnőttek küzdelmeivel folytatódott a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és III. MTK Budapest Kupa nemzetközi viadal, amelyen 33 ország több mint 200 sportolója szerepel a Syma Csarnokban péntektől vasárnapig.

Az első napon labdával és karikával mérték össze tudásukat a vk egyéni indulói. Vass Dóra először karikával lépett a szőnyegre, egy rontás miatt 14.950 ponttal a 42. helyen végzett. Labdagyakorlatára aztán 16.100 pontot kapott, amivel 25. lett. A két szer után így a 39. helyen áll 31.050 ponttal. Mindkét szerrel és összetettben is a világbajnok orosz Jana Kudrjavceva vezet.


A Boldizsár Blanka, Ludányi Laura, Sipos Emma, Szakály Borbála, Wehovszky Vivien összeállítású magyar együttes kéziszercsapat a teltházas Syma csarnokban öt szalaggal 13. lett 14.800 ponttal. Az élen a papírformának megfelelően az oroszok állnak. A vasárnapi fináléba a legjobb nyolc csapat jutott be, akárcsak szerenként egyéniben.

Budapest hamarosan Eb-t is rendez

Szombaton egyéniben a buzogány- és szalaggyakorlatokkal, csapatban pedig a három pár buzogány-két karika selejtezőjével folytatódik a verseny.

A japán Kaho Minagava karikagyakorlatát mutatja be Forrás: MTI/Illyés Tibor


A budapesti világkupa kiemelt jelentőségét az adja, hogy egy hónap múlva lesz Stuttgartban az olimpiai kvalifikációs világbajnokság, és a kedvező időpont sok külföldi sztárt is idevonz. Emellett 2017-ben Magyarországon lesz a sportág Európa-bajnoksága, és a világkupa a rendezés szempontjából is jó teszt lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!