Megindító a másfél tucat Michael Jordan utolsó pólós tánca

„A hősök nem születnek, hanem azzá válnak!" - mondják. Hogy ez milyen arányban igaz, az döntse el ki-ki maga, miután megnézi A nemzet aranyai című sport-dokumentumfilmet, hiszen április 20-tól immár a moziban is élvezhetjük a Kemény-legények történetét.

Valahogy úgy álltak a csillagok a '70-es évek eleje-közepén, hogy Magyarországon megszületett 13 olyan ember, akik nemcsak korosztályos szinten verték végig a világot, de felnőttként is sikert, sikerre halmozva, háromszor állhattak fel az olimpiai dobogó tetejére.

A Nemzet aranyai című film sajtóvetítése után találkozhattunk az olimpiai bajnokokkal Fotó: Polyák Attila - Origo

Hogy ez nem kis fegyvertény, elég csak hozzá tenni, hogy ebben a sportágban ez a bravúr valamikor az ősidőkben a briteknek sikerült, azóta se senkinek, a Kemény-legényeken kívül. Akik hozzám hasonlóan már tudatukra ébredve élték az életüket a millennium idején, és szerették, követték a pólót, azoknak nem kérdés miért érdemelt egy közel két és fél órás filmet a történetük.

Ami hosszúság így elsőre sokkoló lehet, hiszen a Gyűrűk uráéval vetekszik, ám a film végére érve még ugyanennyit nézné az ember.

Hogy ennek a mozinak én vagyok a legrosszabb nézője, az nem kérdés, hiszen viccesen mondtam a sajtóvetítés előtt, hogy ha ez rossz lesz, én akkor is szeretni fogom. Az elfogultságommal nem vagyok egyedül:

Korábban producerként és gyártásvezetőként már közreműködtem két dokumentumfilmben, melyek Halassy Olivérről és Fuchs Jenőről szóltak, így a forgatás legelején felkért a film rendezője, Zákonyi S. Tamás, hogy legyek a vízilabdás szakértője a filmnek, hogy segítsem a filmes és a pólós szakemberek munkáját.

Így két részről is nagyon nehéz elfogulatlanul nézni a filmet, de egy érdekes helyzet. De bármennyire is benne vagyok, azért a kritikus énem előjött a munka során, hogy miként lehetne még jobbá tenni." - mondta Kiss Gergő a vetítés után.

A háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergő sem tudott meghatottság nélkül beszélni a filmről Fotó: Polyák Attila - Origo

Nos, aggódni nem kell, az egész annyira profi munka, hogy még meg is lepődik az ember, hiszen

olyan, mintha a The Last Dance-t nézné, csak vízilabdás változatban, másfél tucat Michael Jordannel a fotelban,

és ez talán még közelebb is áll hozzánk, hiszen a mi hazánk fiairól szól.

A Kemény-legények történetének fonalát 1997-ben vesszük fel és a pekingi olimpiával tesszük le. Ezalatt a cirka 12 év alatt se szeri, se száma nem volt a fordulatoknak, önmagában mind megérne egy filmet. Viszont itt a megénekelt diadaloknál kicsit többről szól az egész. Zákonyit a Sydney-i olimpia után kezdte foglalkoztatni a gondolta, hogy erről a gárdáról filmet kéne csinálni, meg akarta tudni, mi a titok. Hogy ez csak húsz évvel később készült el, annak egy szomorú oka van, Benedek Tibor fájón korai halála. Az űrt, amit maga után hagyott nap, mint nap érezni. A film, neki is emléket állít, hiszen vezére volt a csapatnak, amikor a 1999-es Eb-n eltiltás miatt nem játszhatott, akkor érte is játszottak a társai, később pedig ő játszott értük.

Ha százszor megkérdeznél, akkor is azt mondanám, hogy ennek a 12 évnek a legikonikusabb pillanata az volt, amikor az athéni döntő után megöleltük egymást Tiborral.

Annak a kissrácnak, aki kavicsokat tett az üdítős üvegbe, és azzal szurkolt az Újpest meccsein neki, aki bekerülve a felnőtt válogatott keretbe tátott szájjal nézte a hozzá nem szóló Benedeket, és örült annak, ha évente pár szót válthatott vele, csapat-, bajtárssá válni és immár másodjára együtt örülni vele egy ilyen sikernek, az leírhatatlan élmény volt" - mondta el az Origónak Kiss Gergő.

Kemény Dénes, aki háromszor nyert olimpiát ezzel a válogatottal Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy az az athéni döntő is egy leírhatatlan élmény volt, és ezt nem csak a magyar játékosok gondolják így. Bár „önmagunk dicséretét másra ne bízzuk", az egyik legjobb húzás a filmben, hogy olyan klasszis ellenfelek mesélnek a Kemény-legényekről, mint Dejan Savics, Vladimir Vujaszinovics, Carlo Silippo, vagy Alessandro Campagna.

Utóbbi az, aki talán az legjobban összefoglalja, mi is volt a titka ennek a gárdának, hogy ha egy csapat, csapatként játszik, akkor a sztárok is csapattaggá válnak.

Kimondottan érdekes, hallgatni ezeket a nagyságokat, miként emlékeznek a mi fiainkra, olyan tisztelettel, szeretettel beszélve róluk, hogy nem érti az ember, miként verhették olykor véresre egymást?

És ha már tisztelet és szeretet. Mikor Kásás Tamást kérdeztem, mi az, ami először eszébe jut erről a sok-sok évről, azt mondta „persze jó érzés, amikor nyersz, hogy igen, megcsináltuk!

Kásás Tamás, a Nemzet aranyai című film főszereplője Fotó: Polyák Attila - Origo

Megkönnyebbülsz, de nekem mégis azok a pillanatok jutnak eszembe, és azokra gondolok szeretettel, amikor a srácokkal voltam.

Hogy együtt voltunk a győzelem után az öltözőben, ünnepeltünk, énekeltünk, a velük töltött idő az, ami számomra a legfontosabb ebből az időszakból."

Hogy valahol hiánypótló az alkotás, nem kérdés. Hiszen a mai kis vízilabdások egy része nem is emlékszik, nem is emlékezhet ezekre a legendákra, holott még egy Varga Dumi is úgy ment le az uszodába, hogy tudta ki az a Faragó Tamás, vagy Csapó Gábor. Ahogy Kiss Gergő megfogalmazta: „A Sydney-i olimpia után sokkal több gyerek kezdett el vízilabdázni, több lett a klub, az edző, ami hozott magával egyfajta hígulást, viszont nem szabad elfelejteni a tradíciókat, hogy ez a nemzet mégis csak a legeredményesebb az olimpiák tekintetében.

Én a saját csapatomnál is mesélek a gyerekeknek, akár más sportágak nagyjairól is, hiszen mindenkitől lehet tanulni. Nem szabad elfelejteni a múltat, de tisztában kell lenni a jelen nagyjaival és történéseivel is. Mindezek mellett pedig a csapatépítésről is lehet belőle tanulni, és akár motivációs előadásnak is lehet tekinteni ezt a filmet."

Életem kétharmadát úgy éltem le, hogy mindig, minden körülmények között a Kemény-legények lebegtek a szemem előtt példaként, hogy ha valamit nagyon akarunk, teszünk érte, akkor előbb, vagy utóbb, de ott lesz a siker. Kásás Tamás a filmben elmondja, hogy 2000-ben, az olimpiai aranyérem és a játékok logója volt a telefonjának a háttérképe, ilyen plusz motivációként:

Hiszek benne, hogy ami a fantáziánkban van, az megvalósítható, de ehhez elkötelezettség, fegyelmezettség is kell, hogy azt a célt, amit kitűztél, mindenáron elérd"

- mondhatnánk, így születnek a legendák.

Mintha másfél tucat Michael Jordan játszaná el az utolsó táncot - ők voltak a Nemzet aranyai Fotó: Polyák Attila - Origo

Mert ezek a férfiak azok, Csurka Gergely írta, a Győzelemre születtek című könyvében, hogy az volt az érzéki csalódás, mikor ez a 13 fiatalember, leszállt a dobogóról. Nos ezzel a filmmel azt hiszem, örökre ott maradt.

Kevés ilyen sikertörténet van, amiben együtt és külön-külön is olyan utat jártak be a hősök, mely filmvászonra kívánkozik és bárkinek, bármiben, bárhol erőt adhat, motiváló lehet a saját életében.

Egy szó, mint száz, aki végig kísérte anno az útjukat, annak azért kötelező, aki pedig nem, annak azért. Zsebkendőt érdemes bekészíteni, hiszen hol a meghatottságtól, hogy a nevetéstől lesz az ember szeme könnyes, amikor nézi ezt a 13 – összesen 21 – fürdőgatyás fiatalembert.