Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó fordulójában 3-1-es győzelmet aratott Montenegró ellen a telt házas Puskás Arénában. Szoboszlai Dominik a két gólját egy perc alatt szerezte, ezzel fordította meg hátrányból a találkozót, majd a hosszabbításban Nagy Ádám biztosította be a győzelmet. Marco Rossi együttese a sikerrel 1976 után zárt ismét veretlenül egy teljes évet, ráadásul a Bulgáriában elért kijutás után bebiztosította a csoportelsőségét is, amellyel a második kalapból sorsolják majd ki a válogatottat a jövő nyári, németországi kontinenstornára!

Fantasztikus hangolás az év utolsó meccsére

A csütörtökön Szófiában, a Bulgária elleni meccs 97. percében kiharcolt döntetlen azt jelentette, hogy a magyar válogatott biztosan ott lesz sorozatban a harmadik Európa-bajnokságán is. Három nappal később így aztán telt házas hazai közönség ünnepelhette meg ezt a csapat, amely az év utolsó mérkőzésén Montenegrót fogadta. A vendégek büntetés miatt drukkerek nélkül érkeztek Budapestre azzal a céllal, hogy nyerjenek, ugyanis ebben az esetben tudták volna megőrizni a halvány esélyüket a németországi kontinenstornán való részvételre. A montenegróiakat ezelőtt még sosem legyőző magyar válogatott számára a csoportelsőség megszerzése volt a cél, amely garantálásához pontszerzésre volt szükség, azaz 12 meccsesre (2001 óta nem látott hosszúságúra) kellett növelni a veretlenségi sorozatot.

A 30 ezer bérletes mellett 110 ezer magyar szurkoló igényelt jegyet, ám

összesen "csak" bő 60 ezer ember láthatta a helyszínről az utolsó Eb-selejtezőt. Ők egy ünnepi vasárnap délutánhoz méltó módon már a meccs előtt is jól szórakozhattak,

hiszen az MLSZ a szurkolói zónában déltől élő csocsó, arcfestés, labdalabirintus, rúgássebesség-mérő és freestyle-bemutató programokkal is készült, valamint egy helyszíni felvezető műsorra is sor került a sérülés miatt a keretben nem lévő Fiola Attila és Varga Barnabás részvételével. Ráadásul az ultrák szervezésében

a meccs előtti vonulás, majd a magyar válogatott meccsén még sosem látott koreográfia is páratlanul különlegesre sikerült a Himnusz előtt és közben.

Magyarország - Montenegró, EB-selejtező, foci, 2023.11.19. labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező, Magyarország–Montenegró, meccs előtt,

Magyarország - Montenegró, EB-selejtező, foci, 2023.11.19. labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező, Magyarország–Montenegró, meccs előtt, szurkolók
Magyarország - Montenegró, EB-selejtező, foci, 2023.11.19. labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező, Magyarország–Montenegró,

Magyarország - Montenegró, EB-selejtező, foci, 2023.11.19. labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező, Magyarország–Montenegró, meccs

Magyarország - Montenegró, EB-selejtező, foci, 2023.11.19. labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező, Magyarország–Montenegró, harmadik gól,

Magyarország - Montenegró, EB-selejtező, foci, 2023.11.19. labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező, Magyarország–Montenegró, Dibusz Dénes

Magyarország - Montenegró, EB-selejtező, foci, 2023.11.19. labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező, Magyarország–Montenegró, Szoboszlai Dominik gól, gólok,

1. félidő
36Slobodan Rubezic
36Sztevan Jovetics
36
35Gazdag Dániel
35Gazdag Dániel
33Slobodan Rubezic
26Szoboszlai Dominik
26Szoboszlai Dominik
18Stefan Savic
18Stefan Savic
16
13Driton Camaj
13
0
2. félidő
96
94Nagy Ádám
94Nagy Ádám
93Nagy Ádám
93Szoboszlai Dominik
93
92Edvin Kuc
88Milos Raickovic
88Milos Raickovic
86Zsolt Nagy
86Zsolt Nagy
78Martin Adam
78Dénes Dibusz
78Dénes Dibusz
78Martin Adam
76Slobodan Rubezic
70Igor Vujacic
70Driton Camaj
70Marko Jankovic
70Driton Camaj
70Igor Vujacic
68Szoboszlai Dominik
68Martin Adam
68
66Nagy Ádám
66Szoboszlai Dominik
66
64Callum Styles
64Callum Styles
58Milan Mijatovic
56
54Marko Vesovic
48
47Marko Vesovic
46Gazdag Dániel
46Bendegúz Bolla
46
46Gazdag Dániel
46Bendegúz Bolla
Összeállítások
Magyarország3-4-2-1
Montenegró3-5-2
Football Pálya
1
Milan
Mijatovic
22
Slobodan
Rubezic
15
Stefan
Savic
5
Igor
Vujacic
7
Marko
Vesovic
8
Marko
Jankovic
14
Edvin
Kuc
18
Driton
Camaj
2
Andrija
Vukcevic
21
Milutin
Osmajic
10
Sztevan
Jovetics

Magyarország

Kezdők
1Dénes Dibusz
78
78
5Botond Balogh
2Lang Ádám
4Szalai Attila
14Bendegúz Bolla
46
46
8Nagy Ádám
94
94
93
66
17Callum Styles
64
64
18Zsolt Nagy
86
86
16Gazdag Dániel
46
46
35
35
10Szoboszlai Dominik
93
68
66
26
26
9Martin Adam
78
78
68
12Patrik Demjén
22Péter Szappanos
24Attila Mocsi
5Gábor Szalai
7Loic Nego
19Andras Nemeth
13Zsolt Kalmár
18Soma Szuhodovszki
21Krisztofer Horváth
21Endre Botka
17Kevin Csoboth
20Sallai Roland
Cserék

Montenegró

Kezdők
1Milan Mijatovic
58
22Slobodan Rubezic
76
36
33
15Stefan Savic
18
18
5Igor Vujacic
70
70
7Marko Vesovic
54
47
8Marko Jankovic
70
14Edvin Kuc
92
18Driton Camaj
70
70
13
2Andrija Vukcevic
21Milutin Osmajic
10Sztevan Jovetics
36
12Nikola Ivezic
13Filip Djukic
3Risto Radunovic
18Marko Vukcevic
6Milos Raickovic
88
88
17Dusan Bakic
11Nikola Krstovic
15Andrija Radulovic
17Viktor Djukanovic
5Marko Tuci
20Stefan Loncar
22Milos Milovic
Cserék

Eb-selejtező, G csoport, 10. (utolsó) forduló:
Magyarország-Montenegró 3-1 (0-1)
Puskás Aréna, 65 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
Magyarország: Dibusz - Balogh, Lang, Szalai A. - Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 94.), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Zs. - Gazdag (Kalmár, a szünetben), Szoboszlai - Ádám (Németh A., 78.)
Montenegró: Mijatovics (Djukics, 58.) - Rubezics (Raickovics, 76.), Szavics, Vujacsics - Veszovics (M. Vukcsevics, 55.), Jankovics (Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics - Oszmajics, Jovetics
gólszerzők: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), illetve Rubezics (36.)
sárga lap: Szoboszlai (26.), Gazdag (35.), Dibusz (78.), Nagy Zs. (87.), illetve Camaj (13.), Szavics (18.), Rubezics (34.), Veszovics (47.), Vujacsics (70.), Raickovics (88.), Kucs (92.)

A csoport másik mérkőzésén: Szerbia-Bulgária 2-2 (1-0)

A G csoport végeredménye:
1. (és kijutott az Eb-re) MAGYARORSZÁG 18 pont, 2. (és kijutott az Eb-re) Szerbia 14, 3. Montenegró 11, 4. Litvánia 6, 5. Bulgária 4