M5-szívvel száguld ez a BMW 850i

Fotó: Manhart Performance
Vágólapra másolva!
A Manhart tuningcég klasszikus átépítésében a BMW 850i V12-es motorja helyére az E39 M5-ös 5,0 literes V8-as szívómotorja kerül 6 fokozatú kézi váltóval.
Vágólapra másolva!
Fotó: Manhart Performance

Mindenkit megdöbbentett az 1989-es Frankfurti Autószalonon debütáló BMW 850i, amelyet az akkor újnak számító 5,0 literes V12-es motor köré terveztek futurisztikus megjelenéssel. Azonban a Manhart Tuningcég klasszikus autókkal foglalkozó szakemberei úgy vélték, lehet javítani a tökéletesen is, amelyet az itt látható Manhart MH8 5.0 V8 megépítésével bizonyítanak.

Fotó: Manhart Performance

Ennél megszabadultak az 5,0 literes V12-es blokktól amelynek a helyére a szintén 5,0 literes, az E39-es M5-ösből származó S62B50-es V8-as szívómotort építették. Ezzel 300-ról 420 lóerőre ugrott a teljesítmény, ráadásul sokkal agresszívabb a teljesítményleadás; a biztonság kedvéért a 6 fokozatú kézi kapcsolású váltót is az említett M5-ösből vették át. A megfelelő hangról a rozsdamentes acélból készített, mély dörmögést nyújtó sport-kipufogórendszer gondoskodik.

Fotó: Manhart Performance

A kerékjáratokat Manhart Concave One alufelnik töltik meg, az elöl 9x20-as felnire 255/30, a hátul 10,5x20 colos felnire 295/25 méretű Continental Sport Contact 7-es abroncsokat szerelnek. A filigrán küllőkön keresztül jól látszik a növelt teljesítményű fékrendszer, elöl 340 mm-es perforált tárcsákat használnak 4 dugattyús nyergekkel. H&R ültetőrugók és Bilstein B6 lengéscsillapítók gondoskodnak arról, hogy a Manhart MH8 5.0 V8 sportos megjelenéséről. Az itt látható példány megépítése 3 évig tartott, mivel a kiindulási alapot jelentő autót teljesen felújították, a fémtiszta karosszérián kijavították a legapróbb makulát is, az összes gumialkatrész, szilent és minden csapágy új. A felújítás során a 850CSi első-hátsó lökhárítóját kapta meg az újrafényezett karosszéria. Újrakárpitozták a 2+2 személyes utasteret, ahol M-es színekkel készítették el a díszvarrást, a kormány, a váltó- és kézifékkar puha Alcantara bevonatot kapott.
 

Fotó: Manhart Performance