Vágólapra másolva!
Az igazán nagy sztárok nem fecsérelnek sok időt az akklimatizálódásra. Így van ez Jaromir Jagrral, a világ legjobb jégkorongozójával is, aki július 11-én szerződött Pittsburghből Washingtonba, cserébe három fiatal korongozóért, és élete első NHL-meccsén a Capitals színeiben mindjárt góllal és gólpasszal mutatkozott. Nem mellékesen: vezéregyénisége volt a tavalyi bajnok, idei döntős New Jersey Devils elleni 6-1-es diadalnak.

A 29 éves, kladnói megasztár az első harmadban idegesen játszott, ám amikor Ron Wilson edző összerakta a cseh jobbszélsőt Adam Oatesszal és Dainius Zubrusszal, hirtelen minden helyes kerékvágásba zökkent. Öt gól született ebben a játékrészben, melynek végén a vendégek edzője kénytelen volt lecserélni a szerdán öt évre szóló, negyvenmillió dolláros szerződéssel "megkínált" Martzin Brodeurt. Helyére az újonc Scott Clemmensen állt. Az Ördögök vereségét némiképp magyarázza, hogy egy komplett hátvédpár (Rafalski és Niedermayer), valamint a csatár McKay hiányzott sérülés miatt.

A montreáli Molson Centre-ben remizett a két nagymúltú kanadai csapat, a Canadiens és a Maple Leafs. A meccs hátborzongató eseménye Saku Koivu megjelenése volt: a Canadiens csapatkapitányát non-Hodgkin limfómával kezelik - ugyanez volt a betegsége Mario lemieux-nek -, besugárzást és kemoterápiát kap, kopaszra borotvált fejjel és Canadiens-mezben biztatta társait a palánk mellől. A közönség ötperces "standing ovationnel" éltette kedvencét. A hazaiaknál Brian Savage újból adott két gólpasszt, két meccsen szerzett hat pontjával (egy gól, öt assziszt) vezeti a pontlistát. Nem véletlen, hogy Mr. Októbernek becézik, mindig jól megy neki a szezon első hónapjában.

A New York Islanders megint győzött, a Florida Panthers megint kikapott, a Bure-fivérek még pont nélküliek. A Szigetieknél a drága pénzért megvett Alekszej jasin megszerezte első gólját.

Ismét vereséget szenvedett a Pittsburgh Penguins, és ismét otthon, ezúttal az Anaheimtől. Most már Lemieux sem játszott, sérült a csípője, kicsit sok a csapatnak, hogy Jagr után a tulajt is elvesztette - igaz, utóbbit csak egy meccs erejéig.

Calgaryben remek vétel volt Roman Turek leszerződtetése. A 31 éves cseh kapus második "shutoutját" produkálta, a szezonban még nem kapott gólt, ezúttal 23 lövést tett ártalmatlanná.

A Detroit veteránjai továbbra is jól teljesítenek, kettőből kettőt nyert a sztárokkal telezsúfolt csapat. A vancouvernek Yzerman, Shanahan, Fjodorov és Fischer ütötte a gólokat, Shanahan megint emberhátrányból. A szélső eddig négy gólt ütött, ebből hármat hátrányból, ez valószínűleg rekord a maga nemében.

Buffalo Sabres - Ottawa Senators 3-2
gól:
Hossa, White, illetve Connolly, Barnes, Afinogenov

Boston Bruins - Atlanta Thrashers 4-3
gól:
Rolston, Guerin, Pellerin, Zamuner, ill. Donovan 2, Konovalchuk

Philadelphia Flyers - Columbus Blue Jackets 3-3
gól:
Johnson 2, Williams, ill. Wright, Marshall 2

Montreal - Toronto 2-2
gól:
Ribeiro, Perreault, ill. Sundin, Antropov

Washington - New Jersey 6-1
gól:
Bondra, Jagr, Gonchar, Johansson, Dahlen, Halpern, ill. Boumedien

San Jose Sharks - Minnesota Wild 0-0

Florida Panthers - New York Islanders 0-3
gól:
Jasin, Parrish, Peca

Pittsburgh Penguins - Anaheim Mighty Ducks 2-4
gól:
Kraft, Lacouture ill. Cullen 2, York, McInnis

Calgary Flames - Chicago Blackhawks 4-0
gól:
Conroy, Lowry, Savard, Berube

Nashville Predators - St. Louis Blues 2-2
gól:
Delmore, Hartnell, ill. Demitra, Keane

Vancouver Canucks - Detroit Pistons 1-4
gól:
Jovanovski, ill. Yzerman, Shanahan, Fjodorov, Fischer

Edmonton Oilers - Phoenix Coyotes 6-2
gól:
Lemieux, Kolanos, ill. Cleary, Moreau, Smith, Carter, Smyth 2

Korábban:

Ch. Gáll András