Vágólapra másolva!
Előnyhöz jutott a címvédő Los Angeles Lakers az NBA Nyugati főcsoportjának elődöntőjében, miután Phil Jackson együttese 86-80-ra verte a San Antonio Spurs együttesét. A Keleti főcsoport elődöntőjének első mérkőzésén a Detroit 96-84-re verte a Boston gárdáját.

Az előző körben a Detroit ötmeccses nagy csatában jutott túl a Torontón, míg a Boston ugyancsak ötmeccses, végletekig kiélezett párharcot követően búcsúztatta a tavalyi döntős Philadelphia együttesét.

A két csapat ezúttal egymás ellen lépett pályára, és a detroiti összecsapás a hazai együttes sikerét hozta. Az első negyedben még remekül tartották magukat a Kelták, hiszen 22-22-es döntetlennel vonulhattak az első pihenőre a csapatok.

Amilyen kiegyenlített volt az első tizenkét perc, olyan jelentős hazai fölényt hozott a második és a harmadik játékrész, hiszen ezt a két negyedet összesen tizenhat ponttal nyerte a hazai csapat, amivel el is döntötte az összecsapást.

A detroitival ellentétesen alakult a Los Angeles-i összecsapás, ahol az első két játékrészt a vendég Spurs nyerte, sőt a harmadik negyedet követően is fekete-fehérek álltak jobban. Az utolsó negyedet azonban nagyon meghajtotta a címvédő, és tízpontos szakaszgyőzelmének köszönhetően végül a maga javára fordította az összecsapást.

Keleti főcsoport, elődöntő:
Detroit Pistons - Boston Celtics 96-84
Legjobb dobók:
Robinson 30, Stackhouse 26 (11 lepattanó), Curry 15, ill. Walker 20, Pierce 17 (10 lepattanó), Anderson 17
A négy győzelemig tartó párharcban 1-0-ra vezet a Detroit.

Nyugati főcsoport, elődöntő:
Los Angeles Lakers - San Antonio Spurs 86-80
gól:
O'Neal 23 (17 lepattanó), Bryant 20, Walker 12, ill. Duncan 26 (21 lepattanó), Smith 16, Parker 11
A négy győzelemig zajló összecsapásban 1-0-ra vezet a Los Angeles.

Korábban:

Divac volt a különbség

Fórum:

New NBA fan fórum