Társoldalunk:

Pólós rémálom az oroszok ellen

Annak ellenére, hogy a befejező játékrész elején még 6-3-ra vezetett, végül 7-6-ra kikapott a címvédő magyar válogatott az oroszoktól a belgrádi vízilabda Világkupa nyitó fordulójában.

Világkupa, A csoport, 1. forduló:
Oroszország- Magyarország 7-6 (2-2, 1-1, 0-2, 4-1)
Belgrád, vezette: Borrell (spanyol), Tulga (török)
Magyarország: Szécsi - Steinmetz B., Biros, Kásás 1, Benedek 1,  Molnár 1, Kiss G. 2, csere: Vári, Kiss Cs. 1, Fodor, Bárány
Az orosz góldobók: Sztratan, Zinnurov, Kozlov  2-2, Jerisov 1
Emberelőny: 11/4, illetve 8/5
Négyméteres: 0, illetve 1/1

Kiegyenlített küzdelmet hozott az első negyed: mindkét oldalon  2-2 gól esett. A két magyar létszámfölényből az egyik kimaradt, az ugyanennyi oroszból egy sem. Előbb az oroszok, majd a magyarok vezettek, de mindkétszer jött az egyenlítés.

A folytatásban mindkét fél megint elhibázott egy-egy emberelőnyt, de közben Jerisov az ellenfélnek szerzett újra előnyt négyméteresből. Kemény Dénes legénysége ezt követően kétszer is hibázott akkor, amikor egy orosz kényszerűségből nem volt a küzdőtéren, de szerencsére Benedek két ziccere közül a másodikat belőtte, s kiegyenlített (3-3).

A térfélcsere után is sok hibával játszott mindkét együttes.  Csak a második és harmadik emberelőnyt sikerült kihasználnia Kiss Gergelynek és Kásásnak, így fordított a magyar válogatott 5-3-ra. A védekezéssel nem volt különösebb gond, Szécsi nagyon jól védett, támadásban azonban mindig közbejött valami.

A hajrá Kiss Csaba létszámfölényes találatával kezdődött, vagyis megnyugtatóan tetemes lett a különbség (3-6). Ami ezután következett, az maga volt a rémálom... A riválisok hat perc alatt négy gólt lőttek és egyet sem kaptak! Kimaradt - még 6-5-ös magyar vezetésnél - előbb egy kettős, majd egy sima emberelőny, s ez alaposan megbosszulta magát.

Szerdán 19 órától az Egyesült Államok lesz a magyarok következő ellenfele.

Eredmények, Világkupa, B csoport, 1. forduló:
Olaszország - Horvátország 6-5 (1-2, 2-1, 1-2, 2-0)
Spanyolország - Görögország 5-5 (1-2, 3-1, 1-1, 0-1)

KAPCSOLÓDÓ CIKK