Társoldalunk:

Final Fourban a Domino, KEK-döntős a Vasas

KEK-elődöntő, visszavágó:
CN Sabadell (spanyol) - Vasas 6-4 (1-1, 2-0, 3-1, 0-2)
Sabadell, vezette: Vukovic (szerb), Prvan (horvát)
góldobók: Ballard 3, Kiss Cs. 2, Bondarenko 1, illetve Steinmetz Á., Varga Zs., Gombos, Varga D. 1-1
emberelőny: 8/4, illetve 2/0

Biztatóan kezdett a Vasas: Steinmetz lőtte az első gólt, ezzel már négyre nőtt a magyar előny az összesítésben. A folytatás azonban elmaradt, több mint két negyeden(!) keresztül nem sikerült újabb találatot elérni. Ezzel szemben a hazaiak fokozatosan belelendültek, az első negyed végére kiegyenlítettek, a második 7 percet követően már 3-1-re vezettek. 

Sőt! A térfélcserét követően háromszor is eredményesek voltak a hihetetlenül lelkes szurkolóiktól űzött-hajtott vendéglátók és a harmadik játékrész közepén, amikor 6-1-re vezettek, elúszni látszott a Vasas számára a remény a döntőbe jutásra. Nem várt fordulat következett: még ebben a negyedben Varga Zs. szépített és a hajrá is a Somossy-legénységé volt. 

A befejező percek támadásai végén a spanyolok két emberelőnyt elpuskáztak, a másik oldalon előbb Gombos, majd - 12-12-es, azaz egyenlő állásnál - 23 másodperccel a vége előtt Varga D. akciógólt lőtt, 4-6-ra alakítva az eredményt. Ez az összesítésben 13-12-es Vasas-sikert és döntőbe jutást jelentett.

A fináléra március 15-én és 29-én kerül sor, az ellenfél a papírforma szerint a Posillipo Napoli lesz: a Kásás Tamással és Steinmetz Barnabással felálló olasz csapat két hete, az elődöntő első meccsén 8-4-re nyert Volgográdban, a visszavágóra 20.30 órától kerül sor Nápolyban. A döntő két mérkőzésének pontos időpontja, s az, hogy hol lesz az első összecsapás, a nápolyi mérkőzés után dől el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK