Társoldalunk:

A BVSC pólósai is megkezdik a kupaszereplést

A férfivízilabda-csapatok Euroligájában, amely a Bajnokok Ligája örökébe lépett új sorozat, ezen a héten két magyar együttes is érdekelt: az előselejtezőn brillírozó Vasas-Plaket-Euroleasing és a most bekapcsolódó BVSC-Brendon is csoportselejtezőjének sikeres vételével juthat tovább a legjobb 16 közé.

A bajnok és ezért kiemelt Domino-BHSE mögött a hazai pontvadászatban ezüstérmesként végzett Vasasnak azért kellett holmi előszűrőn is átesnie, mert az Euroligába nevezett magyar csapatok közül a honi szövetség a piros-kékek elé sorolta a legutóbbi kupagyőztes BVSC-t is, amely viszont ezáltal mentesült az első körös erőpróba alól. A próbatétel mindazonáltal erős túlzás, hiszen a Vasas játszi könnyedséggel intézte el valamennyi riválisát a strasbourgi kvalifikáción, amely túl a pénzkidobáson sportszakmailag sem volt kifizetődő, szinte még edzőmeccsnek sem feleltek meg a franciaországi mérkőzések.

Most viszont már komoly ellenfelek is várnak a Vasasra a belgrádi csoportselejtezőben, ahol a házigazda szerb-montenegrói Partizanon kívül Kásáséknak a spanyol CN Barcelonával és a görög Vuliagmenivel kell megharcolniuk a továbbjutást jelentő első két hely egyikéért. Gyaníthatóan sem a holland Amersfoort, sem a szlovén Triglav Kranj nem fog sok vizet zavarni a H betűjelű csoport küzdelmeiben. A Vasas szerdán az Amersfoorttal kezd, csütörtökön a Barcelona, pénteken a Kranj, szombaton a Vuliagmeni következik, s a zárónapra marad a Partizan Beograd elleni csata.

A BVSC kétszeresen is szerencsésnek vallhatja magát, hiszen egyfelől - szemben a Vasassal - hazai környezetben, a Szőnyi úton fogadhatja a riválisokat, másfelől az E csoport ötösfogatába csupa verhető ellenfél került. Egyedül a vasárnapra jutó csoporttárs, a Szpartak Volgográd számít a pólós szakmában valamit, ám az orosz együttes sem tartozik az elitkategóriába, ennél fogva a vasutascsapatnak kötelező a továbbjutás, méghozzá az első helyről. Ami azért is lényeges, mert a csoportgyőztesek a következő sorsoláskor, a legjobb 16 között jó eséllyel gyengébb ellenfeleket kapnak az Euroliga újabb szakaszára, amikor is négy, egyenként négycsapatos csoportban folytatódik a sorozat.

A mostani négy selejtezőcsoportból - Budapest és Belgrád mellett a spanyolországi Sabadell és a szerb-montenegrói Kotor a további színhely - az első két helyezett mellett még az abszolút legjobb harmadik jut tovább, s ehhez a kilenc csapathoz társul majd az eleve kiemelt hét gárda, közte a kétszeres Bajnokok Ligája-második Domino-BHSE. 

A BVSC Szőnyi úti menetrendje:
szerda: BVSC - SN Strasbourg (francia), 18.00 óra
csütörtök: BVSC - Rapid Bucuresti (román), 18.00 ó
péntek: BVSC - LSTW Lódz (lengyel), 18.00 ó
szombat: a BVSC szabadnapos
vasárnap: BVSC - Szpartak Volgográd (orosz), 12.00 ó

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK